Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - ARC - Csanda Gábor: Az arányok rombolásának kéje (tanulmány Szalay Zoltánról)
Az arányok rombolásának kéje 53 lő pedig levelet a szerelmétől. Mindenki ünnepel: az archaikus nevű lakosok Montenegró függetlenségét ünnepük. Ennyi a történet, melyből sem a szereplők, sem az olvasó számára nem derül ki, miért éppen Montenegró ünneplése címén folyik az örömáradat, mint ahogy az sem, hogy mitől csoda a csoda, tehát hogy nappal hirtelen világosság váltotta fel az addigi „nyomasztó fénytelenség”-et. Ennek okát és következményeit a pap ismerheti, pontosabban a birtokában levő könyv, melyet át is ad a szövegben beszélő fiatalembernek, ám itt a cselekmény véget ér. A történet egy beszámoló vagy jelentés jellegét is magára ölti, amennyiben az eseményeket elbeszélő a neki levelet író lánynak fogalmazza meg, milyen hatással volt rá az, amikor megkapta a levelét, s ebből a levélből lázasan idéz is, a cselekmény ok-okozati ösz- szefüggésű eseményei azonban mindent inkább támogatnak, mint azt, hogy valóban kapott ilyen levelet. Miközben a szövegalkotás végig megtartja a részletező előadásmódot, csak homályos elképzelésünk lehet arról, mit értsünk szó szerint és mit metaforikusán. S bár a szöveg elbeszélője a hiteles szemtanú pózát ölti magára (rögtön az elején megtisztítja a fülét és a szemét), éppen ő az, aki a tapasztaláson túli bizonyosságot keresi, márpedig ezt a szöveg szerint csakis az olvasás nyújthatja. A cselekmény ugyanakkor épp az előtt ér véget, hogy az események szem- és fültanúja birtokába jutna ennek a bizonyosságnak. Innen nézve a szöveg önmagára utal vissza, s mintegy azt jelzi, értelmezése sem mutathat túl önmagán. Az angolna című darab szintén a sötétség és a világosság fogalmaira épül, s a természet előbbinél is sűrűbb, fullasztó közege határozza meg. A falut borzalmas és egyre kibírhatatlanabb bűz árasztja el, az emberek fulladozva menekülnek, a tehenek bőgnek, ráadásul négy nappal a teljes napfogyatkozás előtt járunk: a kivezényelt katonaságnak mint higiéniai kommandónak a feladata, hogy a bűz forrását felkutassa s a kibillent világot helyrehozza. Az egyes szám első személyü beszélő fiatalember egy további kibillent világot jelent: szobájában az áhított lányról gyártja a rajzokat, majd ezeket elkészültük után felgyújtja. A frusztráció leküzdése személyében egybeesik a bűz forrásának felfedezésével, a feloldást a bekövetkező nap- fogyatkozás és egy misztikus tüzeset hozza meg. Fontos szerep jut a bűz és a tűz szavaknak, a naplementét megelőző fülledtségnek mint légköri viszonynak és a belső feszültséget teremtő szexuális fülledtségnek. Az eltúlzott, fantasztikussá felnagyított közeg: a szörnyű szag, valamint a napfogyatkozás előtti apokaliptikus közhangulat mintegy a külsőségek szintjén jelzi a fiatalember felfokozott izgalmi állapotát, ugyanakkor a szöveg egy helyén a bűz és a vágy forrása olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy felcserélésük vagy felcserélhetőségük sem kizárt. A rajzoló fiatalember tevékenysége a szavak szintjén is megrajzolja a hiperbola képét, egyszersmind történet és cselekmény aritmiáját: „Három Veronika került a rajzlapra, egyik csodálatosabb, mint a másik, három meztelen, gyönyörű Veronika, kisebb és nagyobb formában, jóllehet képtelen voltam megállapítani, melyik a kisebb, és melyik a nagyobb, talán mert annyira magával ragadott az arányok rombolásának kéje. Órákon keresztül dolgoztam, s úgy tűnt, egyre több üres hely van a rajzlapon,
