Irodalmi Szemle, 2011

2011/7 - IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Ha a szobor leszáll... (esszé)

Ha a szobor leszáll... 45 az oxidálódott felszín alól előtör az aranyos fény, sok-sok japán lányka farmere csiszolta, míg rajta ülve fényképeszkedck, hogy a távolkeletre vigyék derék Čumi- lunk hírét. Minden idegenvezető megállítja csoportját a csatornából kikukucskáló szobornál, hogy hangos tetszésnyilvánítás és zajos kacaj kíséretében elmagyarázza a turistáknak a leselkedő fickó blazírtságának értelmét. Olyan világhírű szimbóluma már városunknak a Kukkoló, akár a négytomyú pozsonyi Vár. Látványa nemcsak a nyugodt és megfontolt németeket, hanem az előkelőén hidegvérű angol gentlemane­ket és amerikai bussinesmaneket is mosolyra deríti. A víg mediterrán látogatók, ola­szok és spanyolok, de a japánok is magukról megfeledkezve körbehahotázzák. Gondolkodók állítják, hogy a fejlődés ténye kétségbe vonható s a világ nem halad. A formák változnak, ám a lényeg, a lét benső értelme és természete fo­lyamatos. Könnyed gondolatmenetünkben ezt most ne döntsük el, foglalkozzunk inkább azzal, hogy a Kukkolóék megjelenése után városunk szoborteremtő képze­lete egy ideig kimerülni látszott. Voltak tehát a klasszikusok és a modemek. A továbblépés lehetőségét idegen, globális szelek hozták. A közelmúltban történő kezdeményezések, az új alakzatok minden bizonnyal a válságszerü gazdasági meg­gondolások jegyében születtek. A Nyerges utcában feltűntek a táguló piacgazdál­kodás kétségtelen jegyei. Mintegy a formateremtő intuíció és költői képzelet te­remtette őket a személyes jelenlét mozdulatlanná dermedt varázsaként. Egykori művészi élőképek örököseként Schöner Náci kalaplengető alakjával szemben fel­bukkant a járda túloldalán az Arany Vesztaszüz! Klasszikus római vagy görög idők mélyéről származó tünemény, a nevét magam adtam. Antik szoborszerüség. Testé­hez simuló, földig érő lepelben, tunikában?, nemes aranyként csillogó ruhája karcsúvá és sudárrá teszi, nincs benne semmi erotikus báj, teljesen eszményi szép­ség. Légies jelenség. Arca is arany, maga elé nyújtott keze is, nemes kéz és finom arcéi, az ókorból ismert archaikus jelenség. Klasszikus szépsége élő! Arany pie- desztálon áll, előtte nemes kidolgozású aranytál, látványa megállít, az istennő áldo­zatra vár. Adakozásra késztet. Szokatlan eredetisége gyönyörködtet és hálára buz­dít, posztmodern kezdemény, városunk szoborparkjának új, gyakorlatias eleme. Maga elé néz, tekintetét nemes méltósággal lesüti, nem néz senkire, nem bűvöl és nem provokál, az aranytálra sem tekint, mintha nem tudna róla, nem hozzá tartozik, mi köze hozzá?! Istennői mozdulatlanságában az érdek nélküli szépség és az örök idő megtestesülése. Nem is anyag ő, bár minden bizonnyal hús-vér teremtés, mégis inkább spirituális csodalény. Tekintete nagyon távoli múltba néz vissza, amikor még maga is földi lény lehetett, mai esendő emberek közt inkább csoda, bár anyagi jel­lege és gyakorlatias vonásai tagadhatatlanok: a nemes aranytálban európai pénzér­mék gyűlnek, centek és eurók, még bankjegy is akad köztük, valóban, a tiszta lény jelenléte a Nyerges utcában anyagi értelemmel bír... Utcai szobraink haszonelvű polgáriasodását, bizonyos üzleti profanizálódá- sát, hogy ne mondjam „vállalkozói jellegét” ő vezette be. Majd mint aki elvégezte dolgát, „a mór megtette kötelességét, a mór mehet” alapon eltűnt. Nemsokára

Next

/
Thumbnails
Contents