Irodalmi Szemle, 2011

2011/7 - IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Ha a szobor leszáll... (esszé)

44 Duba Gyula hisztérikusan kavargó szelei. Mintha az idő a mindenkori hatalommal kapcsolatban lévő szobrok nyugalmát borzolná inkább, míg a hitvilág rokonaival kegyelmesebb. A középkori kolerajárványra emlékeztető szentek csoportja időnként megújul a Hal téren, glóriájuk felfényesedik. A Blumentáli - a virágvölgyi - templomnál meg az egykori megyeházánál álló szent alakzatokat sem éri sérelem. Talán mert lel­kiségük mintegy időtlennek tűnik fel. De az Opera előtt Ganümédész kútjának alle­gorikus alakjai és vízköpői sem állnak útjában senkinek. A Krim kávéház előtti parkban pedig úgy játszanak a csintalan bronzfiúk a kacsákkal, mint egykor régen, az ötvenes évek elején, amikor a kávéházban újsütetű magyar írótanoncok és szer­kesztők írták kezdetleges elbeszéléseiket és riportjaikat. Aztán a kilencvenes évek a szobrok életében is sajátos változásokat hoztak. Mintha furcsa „reformkor” kezdődött volna létükben. Új szoborformák születnek és indulnak a népszerűség útján. Könnyedebb tartalmúak, másféle eszmeiségűek. Mintegy szabadosabb ihletésűek. Az eszmei pátosz és emelkedettség helyett játékos lendületet, könnyedebb, már-már bohókás szemléletet hoztak. Mintha a szobrok új hivatása lenne, hogy a város történelmének komor formavilágába oldottabb voná­sokat, mindennapian derűsebb hangulatot vigyenek. Valamiféle gyakorlatias reform- elképzelés állhatott mögöttük. Olyasféle elgondolás, hogy az óváros forgalmas he­lyein, ahol a turistaforgalom hullámai legbővebben verdesnek, a belváros utcáinak szögletein, tehát Pozsony világvárosi törekvéseinek intenzív csomópontjain az ámuldozó és buzgón fényképező külföldiek csodálhassák és megbámulhassák szo­borvilágunk modem metamorfózisát. A Fő téren megjelent az utcai padra támasz­kodva Napóleon őrmestere, a kalapos francia sergeant bronzalakja, majd az Úri ut­ca sarkán a csatornából kileső Kukkoló, államnyelven Čumil. S szinte azonnal kö­vette őket a történelmi Mayer cukrászda előtt, a Nyerges utcában Schöner Náci bodrosan kedélyes és szívélyes ezüstalakja. Rövid időközökben egymás után jöttek, s alig vettük észre, egyszerre ott volt a Lőrinc utca végén a keskeny Városháza ut­cából kileső, objektívvei felszerelt, kalapos „paparazzo” munkájába feledkező szo­boralakja is. A hírközlő eszközök jóelőre beszámoltak arról, hogy nemsokára el­készül a felejthetetlen Julo Satinský emlékműve is. Fel is avatták azóta, a Duna ut­ca közepén áll, ahol egykor a színművész élte kalandos gyerekkorát és nem kevés­bé izgalmas fiatalságát. Felemelt és kitárt karjait látva, mintha a világot figyelmez­tetné és ölelné magához, jólesően emlékezünk rá, ahogy nemrégen még a város - és az állam — arcába mondta szatirikus igazságait! Az új szoboralakzatok osztatlan sikert arattak. Népszerűségük mintha meg­haladná a régi szobrokét! A múltról szólnak, ám annak derűsebb oldaláról, idegen formákat honosítanak meg emberséges tartalmakról. Láthatók és kézzelfoghatók rajtuk a rokonszenv nyomai. A marcona francia harcos háta és bronznyaka szá­mos gyerekpopsitól fényesedéit ki, anyjuk ültette rá őket, míg a családfő fényké­pezte a jelenetet. Külföldi lányokat is látunk naponta, ahogy kacagva meglovagol­ják a türelmes őrmestert. De nemesen csillog a Kukkoló háta és bojtos sapkája is,

Next

/
Thumbnails
Contents