Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Ha a szobor leszáll... (esszé)
44 Duba Gyula hisztérikusan kavargó szelei. Mintha az idő a mindenkori hatalommal kapcsolatban lévő szobrok nyugalmát borzolná inkább, míg a hitvilág rokonaival kegyelmesebb. A középkori kolerajárványra emlékeztető szentek csoportja időnként megújul a Hal téren, glóriájuk felfényesedik. A Blumentáli - a virágvölgyi - templomnál meg az egykori megyeházánál álló szent alakzatokat sem éri sérelem. Talán mert lelkiségük mintegy időtlennek tűnik fel. De az Opera előtt Ganümédész kútjának allegorikus alakjai és vízköpői sem állnak útjában senkinek. A Krim kávéház előtti parkban pedig úgy játszanak a csintalan bronzfiúk a kacsákkal, mint egykor régen, az ötvenes évek elején, amikor a kávéházban újsütetű magyar írótanoncok és szerkesztők írták kezdetleges elbeszéléseiket és riportjaikat. Aztán a kilencvenes évek a szobrok életében is sajátos változásokat hoztak. Mintha furcsa „reformkor” kezdődött volna létükben. Új szoborformák születnek és indulnak a népszerűség útján. Könnyedebb tartalmúak, másféle eszmeiségűek. Mintegy szabadosabb ihletésűek. Az eszmei pátosz és emelkedettség helyett játékos lendületet, könnyedebb, már-már bohókás szemléletet hoztak. Mintha a szobrok új hivatása lenne, hogy a város történelmének komor formavilágába oldottabb vonásokat, mindennapian derűsebb hangulatot vigyenek. Valamiféle gyakorlatias reform- elképzelés állhatott mögöttük. Olyasféle elgondolás, hogy az óváros forgalmas helyein, ahol a turistaforgalom hullámai legbővebben verdesnek, a belváros utcáinak szögletein, tehát Pozsony világvárosi törekvéseinek intenzív csomópontjain az ámuldozó és buzgón fényképező külföldiek csodálhassák és megbámulhassák szoborvilágunk modem metamorfózisát. A Fő téren megjelent az utcai padra támaszkodva Napóleon őrmestere, a kalapos francia sergeant bronzalakja, majd az Úri utca sarkán a csatornából kileső Kukkoló, államnyelven Čumil. S szinte azonnal követte őket a történelmi Mayer cukrászda előtt, a Nyerges utcában Schöner Náci bodrosan kedélyes és szívélyes ezüstalakja. Rövid időközökben egymás után jöttek, s alig vettük észre, egyszerre ott volt a Lőrinc utca végén a keskeny Városháza utcából kileső, objektívvei felszerelt, kalapos „paparazzo” munkájába feledkező szoboralakja is. A hírközlő eszközök jóelőre beszámoltak arról, hogy nemsokára elkészül a felejthetetlen Julo Satinský emlékműve is. Fel is avatták azóta, a Duna utca közepén áll, ahol egykor a színművész élte kalandos gyerekkorát és nem kevésbé izgalmas fiatalságát. Felemelt és kitárt karjait látva, mintha a világot figyelmeztetné és ölelné magához, jólesően emlékezünk rá, ahogy nemrégen még a város - és az állam — arcába mondta szatirikus igazságait! Az új szoboralakzatok osztatlan sikert arattak. Népszerűségük mintha meghaladná a régi szobrokét! A múltról szólnak, ám annak derűsebb oldaláról, idegen formákat honosítanak meg emberséges tartalmakról. Láthatók és kézzelfoghatók rajtuk a rokonszenv nyomai. A marcona francia harcos háta és bronznyaka számos gyerekpopsitól fényesedéit ki, anyjuk ültette rá őket, míg a családfő fényképezte a jelenetet. Külföldi lányokat is látunk naponta, ahogy kacagva meglovagolják a türelmes őrmestert. De nemesen csillog a Kukkoló háta és bojtos sapkája is,