Irodalmi Szemle, 2011

2011/7 - IRODALMI SZEMLE - Varga Imre: Reggelnapló II.

Reggelnapló II.

31

rázkódtatást. Könnyebbséget talán. Hogy valami a helyére került. Na de az már önhittség. A leírástól? Attól, hogy újra ránéztem? Most pótlólag Jakab tanár urat kiikszelem a múltamból. Ő a lelki totóm első tétje; nevének kihúzása máris nyeresége bensőmnek. Nyomasztó volt bennem eddig.

De a nyugtalanságom még mindig túl erős. (Ó, ha elfogadnám legalább, hogy ilyen vagyok!) Kirágnám, kiharapnám húsomból néha önmagamat; az önelfogyasztásig nyugtalan vagyok. Felszínesség, Imre!

Lejjebb a forráshoz, amiből élsz, odáig!

Kitűzni, asztalom fölé kiakasztani való dicséretet a múltamban most nem találtam, ha volt is, nem került tudatom fényébe. Ami van: csupa dibdáb.

Ha napvilágra hozod, ami benned van, az lesz a menedéked. Ha viszont benned reked, megsemmisít.

Ez nem Freud, hanem Tamás (apokrif) evangéliumának egy részlete, ahogy megmaradt emlékezetemben.

Napvilágra hozni tehát. Minden áldott reggel. Megpróbálni holnap megint!

Földdel ölelkező (monotypia, 1999)