Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - IRODALMI SZEMLE - Varga Imre: Reggelnapló II.
28 Varga Imre villantja mosolyát: „Amilyen jól vágod, gyerek, te, kaszáld végig az utcát!” Mert hogy ő is utcánk-lakó, a harmadik szomszédunk. Az utcánkat már végigkaszálta egypárszor a halál. Apámat is levágta. Nyolcvannégy éves volt akkor. Megálmodtam a halálát. Ürül a gurgyal, már alig-alig lakják. Halottak közé járok haza. 5 Kicsiny, apró darabocskák. Sörhas, pocak. A prózaközlésem még számomra is meglepően avantgárd tagolású. Szonetthez írt, s máris versszerű vázlat. A jegyzetem is szonettszerűen alakul, talán egy-két sorral több a dupla szonettnél. (De ez még az álom káprázata. Ott írom a darabokat.) Fél négy, hat óra, s végül negyed nyolc. Amikor egy nyikorgó kézikocsit tolnak el az utcán, fölülök. A tervek, az ábránd, hogy mindig korán kelek. Mielőtt még a nap. De az ész elrontja ezt is. Az önzésem mindent elszabotál. Ugyan minek kelnél ilyen korán, ha szundíthatsz még. Pihenj csak, halálraítélt! Visszaalszom. A paraszti szorgalom hiányzik belőlem. Feküdj le bármilyen későn, kora reggel kipattansz ágyadból - munkára készen. Bárhogy elkezdheted, mivel a munkáid közt van a meditáció is. Ez jó most, hogy hátad nekiveted az ágytámlához támasztott tolipárnának, térdeden a fekete kötésű határidőnapló, kezedben egy kínai golyóstollbetét. Körmölsz. Odakint a tyúkok kotkodácsolnak, kakaskukorékolás, gerlehangok, kutya- vakkantások. Anyám a boltba ment, hogy legalább elutazásom délelőttjén legyen itthon ásványvíz. Fecskék csivognak az eresz alatt. Egy teherautó dudája odalentről, a faluból. Az állathangok körbevesznek, körbefolyják a fejemben zajló gondolatokat. Rovom reggeli köreimet. Lélektisztogatás. Dicséret volt-e a múltamban elég? Mintha nem is lett volna igazi. Koncsolé talán, huszonnégy éves koromban. De óvatosan írt ő is, nyilvánosságnak szánva, az értékelés sem nekem szólt valójában, hanem... kinek is? Mert az ő elemzése egy kiadóban veszteglő kézirathoz íródott. Ajánlásként. Roncsol mindig figyelmesen, szeretettel olvasta írásaimat, igaz, nem kerül(het)tem olyan közel hozzá, mint nemzedéktársai. Tőzsér vagy Zsénagy. Zsákovicsné? (Tanítónk általánosból Kéménden.) Aki elolvasta a kamaszkorú tanuló verseit, s a maga versre nem hajlékony kezével beléjük akasztja a tollát, javítgat, valami másra, szabályosabbra, tán szabatosabbra is, de sohasem jobbra.
