Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - IRODALMI SZEMLE - Varga Imre: Reggelnapló II.
Reggelnapló II. 29 Igaz, gyönge versekből képtelenség jobbat írni. Ezt halászom ki múltamból. A napi reggeli jegyzetek áldása, hogy estefelé nincs olyan nagy tömegű energiakavargás a fejemben, testemben, mint e jegyzetek előtt. A napközbeni lenyugvás a külső és belső természet egymásba nyitása számomra nem ismeretlen. Meg-megállok napnyugtakor az udvarban, és szemlélgetem a nyugati ég felhőinek pirosát, éjszaka kimenve a házból, ráfeledkezek a holdra, majd a hajnal előtti égbolt mályvaszínére, a macskakölykökre, s a kölyökkutyák elevenségére most. Van bennem hajlam és szándék a belemerülésre, az átadódásra, de ez nincs készen, mert nem is lehet. Minden nap újabb esély az elmélyülésre. A tegnapi valaki mára meghalt. Átadódom a történéseknek. Anyám hangja, mert közben hazaért a boltból. „Le kéne permetezni”, mondja valakinek az utcán. „Fog esni, vagy nem fog esni”, tűnődik két csalogányfutam közt egy hang. Talán egy utcabéli férfi felesége az. 5 ha már sereglenek a képek, leírom, hogy tegnap elballagtunk a falu melletti pincesorra, hogy kézikocsival hazahozzuk a szénát, aztán folvelláztuk a gazdasági épület padlására. Anyám adogatta, én meg elvettem, és elrendeztem odafönt. Előtte főzőcske. Csicseriborsóleves. Csicseri parajjal, tésztával, s hozzá a tűzhely lapján sütött lepény; anyám laksámk hívja. A leírásra gyomorkorgás a válasz. De még reggeli előtt el kéne végeznem a gyakorlataimat. Ülni keresztezett lábbal félórányit a ruhásszekrénnyel szemben. 6 Ha én japánkakas volnék, fél ötkor már harsányan kukorékolnék. Nem kéne felhúznom az ébresztőórát, a kozmosz keltene korán, kétlábú tollasként nem kéne a reggeli borotválkozással vesződnöm, hanem hangomtól hasadna a hajnal. Ha én japánkakas volnék, nem kéne reggelenként jegyzetelgetnem, elírnom az időt a jóga meg a meditáció elől, mert a kukorékolásom teljes lenne, s nem kéne folyton rágondolnom arra, hogy kakukkolnom kéne inkább, mert az menőbb. Ha én japánkakas volnék, nem tüsszögnék reggelente, s nem kéne szellőztetnem, mert a baromfi- udvar magában is szellős volna, de jól érezném magam odabent a büdös ólban is. Ha én japánkakas volnék, sosem onanizálnék, s mindig találnék tyúkot magamnak, vígan hericskélném, s nem gondolnék arra, hogy végül én is fazékba kerülök egyszer. Nem váltogatnám tarajasként a golyóstollbetéteket, nem kéne keresgélnem a szemüvegemet, írás közben nem aggódnék a rám váró naptól, sőt egyáltalán nem is írnék, s nem vágyódnék a szauna hőségébe, sőt könyvekre sem óhajtoznék, nem sütnék, de nem is főznék, fénytáplálékra sem vágynék, kendermagon vígan élnék, verset viszont sosem írnék, ha én japánkakas volnék. Annyi tollal, szép fényessel, sose lenne alkotói válságom ám; átrepülnék időnként a szomszéd kertbe, kikaparnám a káposztapalántákat, a salátát megcsipedném, meg a sóskát, s a kerttulaj bosz- szantására többszörösen odafosnék, még mielőtt hazaszállnék, ha én japánkakas
