Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - IRODALMI SZEMLE - Szalay Zoltán: Balesetek, útközben (novella)
20 Szalay Zoltán Háromszázhetven, javította ki a rendőr. És mivel maga az elhunyt egyetlen ismerőse, folytatta, arra jutottunk, az azonosításhoz szükség lesz az egész test bemutatására, ezért szeretnénk, ha elutazna К.-ba az egyik kollégánkkal. Mi szükség erre, vegyenek DNS-mintát, vagy bármit, habogta Mag Amold. A rendőr krákogva mondott valamit a hatóságok lehetőségeinek korlátáiról. Holnap reggel nyolckor indulnak a kollégával, a lakása előtt fogja önt várni, a munkaadóját értesítjük, önnek semmivel sem kell törődnie. A kamionsofőr állítólag eléggé kibukott, mikor felfedezte a hullát a kocsija orrára kenődve, mondta reggel a rendőr, aki Viktor őrmesterként mutatkozott be, miután Mag Amold beült a civil külsejű sötétkék Volkswagen Passat combiba. Állítólag egy teljes napra bezárkózott egy szállodai szobába, semmi pénzért sem akart előjönni, mondta Viktor őrmester szipogva és harákolva. Viktor őrmesternek himlőhelyes arca volt, a haja zsíros és hosszú, belelógott a szemébe. Egyenruhát nem viselt, ilyen hosszú útra minek, magyarázta; az inge meglehetősen kuszán állt rajta. A mozdulatai mesterkélten kimértek voltak, szaggatottak. Én nem örülök ennek az útnak, mondta, a szeme sarkából pillantgatva csak Mag Amold felé, s közben százhúszra gyorsítva hajtott kifelé a városból. Tudod, mondta hátradőlve, mikor megelőzött egy román rendszámú kamiont, nem távolodom szívesen messzire a feleségemtől. Különösen megnyomta a feleségem szót. Neked van feleséged?, kérdezte Mag Amoldtól. Nincs, csak barátnőm, felelte Mag Amold. Én nem szívesen hagyom itt őt, gyorsan meg akarom járni ezt az utat, magyarázta Viktor őrmester, csak oda és vissza, megyünk és jövünk, semmi sunnyogás, hogy lehessek mihamarabb a feleségem mellett. Részemről rendben, mondta Mag Amold, és lehunyta a szemét. Jól ismerted a csávót?, verte fel a rendőr Mag Amoldot nyugtalan álmából. Messzire távolodtak már a várostól, de még a táv felénél sem lehettek. Egyáltalán nem ismertem, motyogta Mag Amold, a szemét dörzsölgetve, egyszer járt nálam, egy számítógépes vacakot szerelt be, és emiatt néhányszor beszéltünk telefonon. Most már teljesen mindegy, vágta rá Viktor őrmester, csak azért kérdem, hogy sajnálod-e, amiért így szétszakították. Szétszakították, mint most engem meg a feleségem. Ő ott, én meg itt. Biztos nagyon kedves nő a feleséged, csúszott ki Mag Amold száján, mire Viktor őrmester dühös pillantást vetett rá, és ráförmedt, mit var- tyogsz, mi a gondod, mondtál valamit? Semmi rosszat, semmi rosszat, védekezett Mag Amold, s még a kezét is maga elé kapta. Viktor őrmesternek kellett pár perc, hogy lenyugodjon, csendesen morgolódott, hogy a felesége ott, ő meg itt. A mobilját nyomogatta, s közben nem nézett előre, a kocsi be-besodródott az út közepe felé, illetve le, a padkára. Egyre lassabban haladhattak a romló útviszonyok miatt, errefelé nem volt autópálya, az első osztályú utak pedig meglehetősen göröngyösek voltak, kátyúkkal tarkítottak. Mondd, fordult Mag Amold hirtelen a rendőrhöz, most akkor tényleg itt van a csomagtartóban az a koponya? Hátul, becsomagolva? Egy formalinnal töltött edényben, mondta közömbös hangon Viktor őrmester. Mag Amold megrázkódott egy pillanatra, majd újra az ülésébe süppedt.
