Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - BOLYONGÁSOK - Vida Gergely: Bolyongások a gyerekszobában (vers)
Bolyongások t sz VIDA GERGELY Bolyongások a gyerekszobában (i) A plüssálatok sorsa írva van. Mit mondhatnék, Bamamackó, szégyen, hogy éppen úgy rögzültél, ahogy: ernyedten lógva a kilincsen, nyakad körül szárítókötél. Nem vagyok már gyerek: utólag nem lehelhetek életet beléd, pedig lenne rá technika. Maradsz, ami voltál: furészpor, festett müször, fél gombszem, más szóval: saját halott. De ilyen a halhatatlanság. Megjártad a poklot, a padlást, a mosógépet is olykor. Mit neked neveletlenségbe burkolt agresszió, a gyerekideg érthetetlen nekifeszülései, meg a szégyen, hogy végeredményben a húgommal ketten sem bírtunk veled. Talán, amit láttál, az a sok, az a rengeteg, azt nehéz elviselni. Hogy túl sokáig maradtál, esetleg kibeszéltetek engem társaiddal. Már csak ezért sem szerethetlek jobban, mint akkor. Kár volt az egészbe belefogni. Csak a fejem kapkodom, mi az, ami előhív, és mi helyett van. Dehogy, nincsen ebben indulat és csak alig kíváncsiság, maradunk annyiban. (2) Nem, nem szobor nagyapám, amikor ott ül, nem messze tőlünk a nappaliban. Hiába mozdulatlan és ledönthetetlen, ahogy nézi a Knight Ridert.
