Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - SZEMLE - Szalay Zoltán: Szemlélődés
86 SZEMLE Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az egyes országok könyvterméséből szemezgető kirakatok változatos csemegét kínáltak. Többen hömpölyögtek azonban a magyar kiadók standjainál, nem is csoda, komoly volt az idei felhozatal. A különféle termekben lezajlott programokon sok mindenről szó volt, mivel azonban mindenhol nem lehettünk ott, csak egyetlen beszélgetésre térünk ki, amely az utolsó napon zajlott. Itt Tomas Venclova (Litvánia), Vassilis Vassilikos (Görögország) és Marco Malvaldi (Olaszország) beszélgetett Bojtár Endrével és Nagy Miklóssal kis népek kis irodalmairól. A beszélgetés kiváló hangulatban zajlott, a görög vendég, akárha a Bazi nagy görög lagzi című hollywoodi filmből lépett volna ki, ecsetelte, mi mindannyian tudunk görögül, hisz szinte minden szavunk görög eredetű, Bojtár Endre pedig azzal sommázta a véleményét, nem nyelvében, hanem irodalmában él a nemzet. A vendégek sziporkáztak, a hangulat fesztelen volt, talán kicsit túlságosan is, s így az egésznek valamelyest odalett a tétje (persze magára vessen, aki mindenben a tétet keresi). Kiosztották a fesztiválon Az Év Kiadója Díjat is, amely a Magvetőhöz került, a második helyen a Kossuth Kiadó, a harmadikon pedig a Kalligram végzett. Márai-program Április 14-én indult be a régóta húzódó Márai-program, amelynek végső kerete végül a tervezetthez képest több mint a felével szűkült, s 435 millió forintban határozták meg. Ebből 400 millió forintot a könyvtártámogatási programra különítenek el; az összesen 680 könyvtárra kiterjedő program a határon túli magyar könyvtárakat is érinti (közülük 48-at soroltak be). A csomag egy másik része könyvszakmai rendezvényekre fordítható, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése ebből kívánja kiterjeszteni például az Ünnepi Könyvhetet idén először a határon túlra - Kolozsvárra. Nagydíj a kisprózának Az Artisjus Irodalmi Alapítvány megerősítette azokat a véleményeket, melyek szerint Bodor Ádám tavaly megjelent tárcakötete, Az utolsó szénégetők egyáltalán nem másodrendű darabja a legendás szerző életművének: ennek a kötetnek ítélték oda az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat. (Jóllehet, ma-ga Bodor inkább mint afféle „mostohagyerekre” tekintett ezekre a tárcákra, s inkább külső nyomásra, mintsem belső meggyőződés alapján adatta ki őket.) A további díjazottak: Borbély Szilárd katartikusan súlyos verseskötete, A testhez, Győrffy Ákos hasonlóképp megrendítő, Havazás Amiens-ben című könyve, illetve Tverdota György kétrészes Németh Andor-monográfiája. sz. z.