Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - SZEMLE - Gyürky Katalin: „ Visszatérés az anyaméhbe " (Vaszilij Akszjonov: Lend-leasing, avagy a lend-lease gyermekei)
82 SZEMLE bíbelődések hiánya, a forrásszövegekre irányultság révén válik az egykori hunga- rustudat létének érzékletes bizonyítékává. A kötetbe sorolt írásait szerzőjük nem tartalmi összefüggéseik, hanem műfajok szerint (cikkek, kritikák, vallomások, tanulmányok) csoportosította. Ez mindenesetre szokatlan, s azt a látszatot kelti, hogy a műfajok között értékhierarchikus viszony létezik, s a tanulmányok képviselik a magasabb fokozatot. Ha elfogadjuk is, hogy a hierarchia helytálló, akkor ezt ki kell egészítünk azzal, hogy a cikkek, a kritikák és a vallomások között is vannak olyanok, amelyek — például szempontgazdagságuk, állításaik súlya vagy módszerességük révén - tanulmánynak minősítendők. (Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2010) FILEP TAMÁS GUSZTÁV „Visszatérés az anyaméhbe” Vaszilij Akszjonov Lend- leasing, avagy a lend-lease gyermekei című posztumusz regényéről A 2009 nyarán elhunyt világhírű orosz szerző, Vaszilij Akszjonov íróbarátai egyöntetű véleménye szerint pusztán csak fizikai értelemben távozott földi világunkból. Szellemi értelemben ugyanis mind a mai napig résztvevője az orosz irodalmi életnek: egyfelől a minden nyáron a szülővárosában, Kazanyban megrendezett, a róla és műveiről szóló Aksz- jonov-fesztivál tartja életben, másfelől pedig az, hogy két, posztumusz regényével továbbra is igen termékeny szerzőnek számít. Pár héttel halála után látott napvilágot ugyanis a Titkos szenvedély című műve, 2010 végén pedig az Oktyabr című irodalmi folyóirat közölte a Lend-lea- sing, avagy a lend-lease gyermekei című alkotását, amelyet élete utolsó napjáig írt, de amelyet befejezni már nem tudott. A mára már önálló kötetben is megjelent mű első látásra memoárként is felfogható lenne. Hiszen hőse, Akszi-Vakszi nevében - mint annyi más írása hősének nevében - ott rejtőzik magának Akszjo- novnak a neve, s történetben a háborús éveket átvészelő, „árva” kisfiú édesanyjának, Zsenecska Ginznek a neve, sőt a sorsa is egyértelmű utalás a szerző édesanyjára, a híres írónőre, Jeleňa Ginzburgra. Csakhogy Vaszilij Akszjonov - amíg élt - folyamatosan visszautasította azokat a felkéréseket, hogy írjon végre memoárt az életéről. így - tényleges memoár hiányában - azzal az érdekes helyzettel állunk szemben, hogy Akszjonov minden írása - részben, átesztétizáltan - közöl ugyan részleteket az életéből, az „egész Akszjonovot” azonban egyikben sem érhetjük tetten. Olvasóként mindössze megkísérelhetjük a szerző életútját az egyes alkotásokból „összepakolni”. Csakhogy az ilyesfajta „összepako- lás” egyáltalán nem lesz valós dokumentuma a szerző életének: és nemcsak az átesztétizálás miatt nem, hanem amiatt az improvizációra való hajlam miatt sem, amely át- meg átszövi az életművét. Vagyis olyan részletek beiktatása miatt, amelyek az írás hevében tolulnak a szerző fejébe, s amelyek jelenléte ezt az utolsó müvét is sokkal inkább impressziók sorává, semmint konkrétan megtörtént ese
