Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - SZEMLE - Filep Tamás Gusztáv: Jelen a múltban (Fukári Valéria: Visszatekintés)
SZEMLE 81 Pedig a kötetbe fölvett első írásai, a belgiumi jegyzetsor és a francia lapszemle a nyugat-európai akkori mentalitáshoz, szellemi áramlatokhoz, a kultúra élő kérdéseihez fűznek - részben személyes benyomásokat okosan elvonatkoztatva - kommentárokat, ritka példájaként annak, hogy a szlovákiai magyar szellemi élet néhány művelt és érzékeny képviselője révén az 1960-as években képes volt fogadni azt, ami a Nyugatot foglalkoztatta. (Nem feltétlenül befogadni - Fukári például látta az amerikanizálódás ellentmondásait s a kisnemzetek problémáit is.) A két szövegcsoportot, a normalizá- ció előttit és utánit azonban összeköti a szerző korai tapasztalata, hogy a múlt jelen van, méghozzá nem csak az „archai- kusabb”, illetve társadalomfejlődésében elmaradottabb Közép-Európában. Nem szimpla múltba fordulásról van szó - Fu- kárit a természet- és társadalomtudományok, a bölcselet és a jövőkutatás egyaránt vonzották-vonzzák. Egy Babits-idé- zetet kommentálva mondja: „...életünk, tetteink, magatartásunk a következményeikben messze túlnőnek rajtunk”; „...nem csupán biológiai mivoltunkban, hanem értelmünkkel, egész testi-szellemi habitusunkkal is a mi életünknél egy sokkal nagyobb folyamatnak a hordozói és átörökítői vagyunk”. Szlovák-magyar vonatkozásban ez számára azt is jelenti, hogy - „nem is egészen üres kézzel” - csak a régi, többkultúrájú voltában „egységes és európai szellemiségű” Magyar- ország örököseiként térhetünk meg az integrálódó Európába. A jelent, a jövőt és a múltat Fukári megragadhatónak véli egyazon pillanatban; az egésznek az értelmezéséhez, úgy látom, egyaránt nélkülözhetetlennek tartja a tág szellemi horizontot, az adatszerűséget, az empátiát és az intuíciót. Könyvéből ezek egyike sem hiányzik - noha úgy tűnik föl, mintha olykor kimondottan törekedne a „száraz” tárgyszerűségre. Tanulmányai sokszor filológiai leletekre épülnek, de mindig távlatosabbak; nemegyszer apróbb-nagyobb, a szerző által fölkutatott forrásszövegből s az ahhoz társított egy-két kiegészítő adatból szinte észrevétlenül kezdenek új képet formálni a művelődéstörténet egy-egy eleméről. Van úgy, hogy Fukári Valéria a látszólag szilárd ismeretek közti légüres térbe bejutva ad támpontot annak részleges átszerkesztéséhez, amit egy-egy jelenségről tudni vélünk. A törzsanyag tárgya - az összhatás legalábbis ez - az egykori közös vagy számos szálon összekapcsolódó magyar-szlovák világ. A csehszlovákiai magyar örökséget részben két, emberi tartásban, műveltségben, szellemi gazdagságban is kimagasló emberről, a két „nevelő”-ről, Krammer Jenőről és Rákos Péterről írt dolgozatok képviselik, s Krammer az egyik fontos szereplője a szlovák és a magyar írók közötti, a diszkriminációs korszakban dokumentálható kapcsolatokat tárgyaló tanulmánynak is. Fukári néhány munkája összmagyar eszmetörténeti vonatkozásban fontos kérdésekhez ad lényeges forrásokat, adalékokat, ilyen például a rendszeralkotó filozófus, Böhm Károly pozsonyi korszakáról szóló írás, amelynek szintén van magyar-szlovák kapcsolattörténeti vonatkozása. A 18. század sokszínű világát támasztja föl a Mossótzy Institoris Mihály levelezése című, kötetzáró dolgozat, amely éppen a teoretikus
