Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - Lacza Tihamér: Életfogytig szolgálatban (esszé Koncsol Lászlóról)
56 Lacza Tihamér Az egykori A Héttel kapcsolatos további dolog, amelyről kevés szó esik manapság, pedig az Esterházy János körüli szlovák hisztériakeltés ismét időszerűvé teheti. Annak idején, valamikor 1992-ben vagy 1993-ban jelent meg egy írás a lapban a zsidókat mentő nyitrai református lelkipásztorról, Sedivy Lászlóról. Ő fiatal korában Dióspatonyban szolgált, és Koncsol emiatt is rögvest felfigyelt a személyére. Az évekig elhúzódó nyomozás eredményeként sikerült feltárnia nemcsak Sedivy életének utolsó éveit Tiso Szlovákiájában: meghurcoltatását, az ellene indított sajtótámadások részleteit és illavai raboskodását, hanem további magyar református papokat is talált, akik Sedivyhez hasonlóan a fasiszta Szlovák Köztársaságban úgy próbálták megmenteni zsidó embertársaikat, hogy gyorsított eljárással reformátusnak keresztelték őket. Ennek köszönhetően több ezren esélyt kaptak arra, hogy elkerüljék a koncentrációs táborok poklát. Már a Pátria Rádió szerkesztőjeként részt vehettem azon a nyitrai tanácskozáson, ahol ezekről az emberi tisztességük és helytállásuk miatt meghurcolt nagyszerű lelkipásztorokról emlékeztek meg. Talán mondanom sem kell, hogy ismét Koncsol Lászlóval utaztam, aki akkoriban még egy terhet cipelt a vállán: a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház világi gondnoka volt. Nem hatalmazott fel rá, hogy továbbadjam mindazt, amit erről a szolgálatról elmondott nekem. Csupán jelezném, hogy nagyon elszomorították őt azok az állapotok és viszálykodások, amelyeket egyik-másik gyülekezetben tapasztalt, de legfőképpen az, hogy egyre üresebbek a templomok és egyre kevesebb gyermek születik. Szülőfalujáról, Deregnyőről, ahol hetvenöt esztendeje meglátta a napvilágot, mindig nagy szeretettel írt és beszélt, de újabban sok keserűséggel is, hiszen ha időnként ellátogat szűkebb pátriájába, többnyire a folyamatos hanyatlás és pusztulás lehangoló jeleit látja. Nem csoda ezek után, hogy egyik-másik kései esszéjében mintha már az élettől is búcsúzna. Tavaly elveszítette évtizedeken át hűséges társát, Katicát is, akihez időnként verseket ír a túlvilágra. De a szolgálat, az elvégzésre váró sok feladat még nem engedi utána. A Csallóközi Kiskönyvtár újabb köteteit kell sajtó alá rendeznie, de adós még a zenei és képzőművészeti témájú írásainak a kötetbe gyűjtésével is. Erről ugyan eddig még senkinek nem beszélt (talán önmagának sem), de ismerve őt, egy ilyen könyv is ott lehetne azon a polcon, ahol Koncsol László művei sorakoznak.
