Irodalmi Szemle, 2011

2011/6 - ARC - Duba Gyula: Nyelvjárás (?!) (tanulmány Szalay Zoltánról)

DUBA GYULA

Nyelvjárás (?!)

Szalay Zoltán prózájáról

1

Első regényének címe felfigyeltető, meghökkentő. Mi lenne ez - tájtörténeti munka, etnikai dolgozat vagy nyelvészeti kutakodás? Talán provokatív stíluskísérlet, amolyan posztmodern (?) tüsténkedés, nyelvi szabadosság és játékosság lehetőségeire utaló? A fiatal, pályakezdő író hősiesen nekivág, hogy sosem-volt, sajátos művészi valóságot teremtsen? Erre voksolnék leginkább, ám a következő idézet a regényből másra (is) utal: „Általában véve keveset beszélünk. A csallóközi emberek. Nem székely-módon, vagy mint az alföldiek, de valahogy hasonlóképp - félünk a szavaktól, úgy tekintünk rájuk állandóan, mint idegenekre, akikre rá vagyunk utalva, de akikkel nagyon vigyázni kell, akik erősebbek nálunk, akik urak, akik valamiféle magasabb rendű rendszert képviselnek. Néha azonban eltörlődik a határ, néha elfelejtjük, hogy félnünk kellene.” Ez bizony nem posztmodern fickóskodás, sem szabados játékosság. S még inkább nem az, ha sorra vesszük a fejezetcímeket. Élet- eszmény; Szalon(na)élet; Ellopott múlt; A félelem és más barátaim; A kétségbeesés tartománya - az elsőtől (Ködösítés) az utolsóig (Kiűzetés a pokolból), mint átkozott létra fokai a mélybe - vagy a magasba? - valamiféle kimondhatatlan és félelmetes tartományba vezetnek. Már a kezdeteknél friss művészeti elméletek ízét, modem irodalmiságot érzünk. De nem csak azt! Számunkra valami fontosabbat is: a sajátos regionális valóságba, konkrét hazai tájba gyökerező szemléletet és nyelverőt. S mintha valahol, nagy messzeségben, Salinger Zabhegyezőjének hőse is felsejlene. Buday Miki akár tíz évvel idősebb lehet Holden Caulfield-től, s nem amerikai kamasz, hanem csallóközi magyar fiatalember, mégis mintha valamilyen módon egymás árnyai lennének, irodalombeli rokon atyafiak. Mindketten idegenként bolyon- ganak életükben. Sajátos „nyelvjárást” beszélnek, környezetük nem érti őket s ők sem másokat, bár mindenről van véleményük. Nem kallódók, sem bukásra ítéltek, csak tanácstalanok. Önmagukat kereső, gyanútlan hívők. S hogy miben hisznek? Ez itt a kérdés; önmagukban nem. Bár igazak is a maguk módján. De hasonlóságuk csupán ennyi, semmi több. S a lényeget illetően ebből semmi nem következik, határozatlan támpont csupán, hogy közelebb kerüljünk Szalay müvéhez.

A szerző 2007-ben a Madách-Posonium Irodalmi Díj Elsőkötetes díját kapta Ártatlanság című novelláskönyvéért. Laudátora, Tóth László azonban felhívta a figyelmet, hogy a Nyelvjárási korábban írta, vagy egy időben az Ártatlanság novelláival, bár később jelent meg, így a regényről Szalay Zoltán első munkájaként beszélek. Magán viseli a kezdő írások kiforratlanságának jegyeit, ám sajátosan érett