Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - Lacza Tihamér: Életfogytig szolgálatban (esszé Koncsol Lászlóról)
Életfogytig szolgálatban 55 történész. Kezdetben nem ismertem a szlovákiai magyar irodalmi életből történt nem egészen önkéntes kivonulásának az okát, sőt, reményemnek hangot adva le is írtam valahol, hogy a dióspatonyi azílium bizonyára csak átmeneti lesz és hamarosan ismét a régi Koncsolt üdvözölhetjük, aki visszatért az irodalmi életbe. Csak utólag értesültem arról, hogy fontos beosztású emberek igyekeztek akadályokat gördíteni az útjába, köztük olyanok is, akiktől nem várta volna. Többször is kijelentette nekem, hogy már nem kíván irodalomkritikával vagy irodalmi művek elemzésével foglalkozni, s ehhez többnyire azóta is tartja magát. Ezen elgondolkodva beláttam, hogy az irodalomkritika nekem sem való, és László barátomat követve, magam is felhagytam vele. 1988-ban adta ki talán az utolsó olyan könyvét, amelyben elsősorban esztétaként és irodalomtudósként van jelen. Két terjedelmesebb tanulmánya - most már látható - afféle írói búcsúja volt a szlovákiai magyar szépirodalomtól. Az Egy kapcsolat háttérvázlata című esszéjében Fábry Zoltánhoz fűződő viszonyáról ír, az A csehszlovákiai magyar költészet a második világháború után című „történelmi vázlatjában lényegében 1980-ig veszi számba líránk fontosabb fejlődési szakaszait, illetve az egyes költői életművekben kimutatható új törekvéseket. A későbbiekben inkább már szervező emberként, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának elnökeként vett részt az irodalmi közéletben. Az 1989-es rendszerváltozás sem tántorította el korábbi elhatározásától, sőt, egyszer megjegyezte, hogy számára a helytörténettel való foglalatosság több puszta feladatnál - szolgálat, amelyet azokért vállalt, akik őt befogadták, és jóságukat azzal kívánja meghálálni, hogy rádöbbenti őket: milyen gazdag a saját múltjuk. A patonyi helytörténeti kiadványok, antológiák és olvasókönyvek szerkesztése és ösz- szeállítása mellett elindította a Kalligram talán legjelentősebb kiadói vállalkozását, az eredetileg harminckötetesre tervezett Csallóközi Kiskönyvtár sorozatot, amely időközben már lassan elérte a 40. kötetet is, és úgy tűnik: egyhamar még nem lesz vége. A Hét szerkesztőjeként 1989 után is gyakran együttműködtünk, hiszen a hetilapban sorozatban közölt olyan tanulmányokat, amelyek később önálló kötetté álltak össze. Lelkendezve hozta be nekem például azokat az írásait, amelyeket a levéltárakban előbányászott régi dokumentumok alapján vetett papírra. Ezek között bűnügyi történetek, boszorkányhistóriák és olykor humoros esetek is akadtak. A múlt század kilencvenes éveitől nemcsak írószövetségi összejöveteleken, hanem különböző szakmai tanácskozásokon, helytörténeti konferenciákon is rendszeresen találkoztunk. A Pro Patria Honismereti Szövetség elnökeként a felvidéki magyar helytörténészek udvardi tanácskozására utazva többször is útitársa lehettem, és ilyen alkalmakkor sok mindenről mesélt; például református lelkipásztor édesapjáról, háborús gyermekkoráról, az Ifjú Szívek indulásáról, katonaélményeiről, gömöri tanítóskodásáról. Ezek a történetek mostanság leírva is fel-felbukkannak a Gömöror- szág hasábjain.
