Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - Fűzi László: Elet, mű, utóélet (tanulmány Németh Lászlóról)
50 Fűzi László nomabb tagoltságát jól mutatja az 1969-ben indított életműsorozat sorsa a maga tragikus kihagyásaival, elhallgatásaival, pótköteteivel, s az utolsónak hagyott kötet, a legproblematikusabbnak ítélt Sorskérdések című gyűjtemény megjelentetésének szinte a rendszerváltozásig eltartó halogatásával. A magam gondolatmenete kapcsán mindebből azt emelem ki, hogy a hatvanas-hetvenes években indulók számára - közéjük tartozom magam is - Németh az éppen aktuális politikai berendezkedés kritikusának, talán kimondhatom azt is, hogy jobbító kritikusának mutatta magát. így az akkor induló kritikusi-filológusi nemzedék szinte rávetette magát Németh életművére, s a maga társadalomkritikai hajlamának igazolására talált ebben az életműben. Emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor még egyetemistaként régi folyóiratokban rátaláltam a Németh társadalomképét, szocializmusfelfogását, a vállalkozói szocializmushoz kapcsolódó elképzeléseit rögzítő írásokra. Ennek kapcsán mutatkozik meg Németh utóéletének talán a legsajátosabb vonása, az, hogy abban a szakmaiság és egy vagy több generáció társadalomkritikai hajlama elválaszthatatlanul kapcsolódott össze. Szinte példa nélkülinek tartom, hogy az ideológiai-politikai érdeklődés annyi irodalomtörténeti, történeti, filológiai hozadékot hozzon a felszínre, mint amennyit ebben az esetben a felszínre hozott. Ebben a közegben jelentős tudományos eredmények születtek, vagyis a politikai színezetű aktualizálás serkentésére, valójában azzal egy időben kialakult a Németh László munkásságával foglalkozó tudományág. Változás ebben a folyamatban gyakorlatilag a rendszerváltozás idején történt, ezt a változást két szövegrészlettel szeretném igazolni. Az egyik részlet 1982-ből származik, s tőlem szokatlanul a magam írásából idézek, de csak azért, mert ezzel a magam valamikori illúzióit is jellemezhetem. 1982-ben a Tanú programját bemutató, s talán az első publikált Németh László-tanulmányomban így írtam: „Németh gondolatrendszerének egyes elemeit a történelmi változások hatálytalanították, más része - a jelenségek fölé rajzolt eszmével - máig kísérti életünket. Irányokat jelölve: a Magyarok Romániában folytatása még mindig megíratlan, a közös közép-európai folyóirat igénye is újra és újra megfogalmazódik. Az oktatás, művelődés helyzete szintén a Németh László-i minőségelv jegyében oldódhat meg. A társadalom átalakulása, a közösségi élet kereteinek tágulása közepette pedig a minőségre, az egyéni változatokra, hajlamokra alapozódó gondolkodás tűnik elveszíthetetlennek. A harmincas években megfogalmazódott - s az írói pálya törvényei szerint folyton átalakuló, megújuló, de az emberi méltóságot mindig szem előtt tartó - jövőre nyitott gondolkodás aktuális tartalmakat közvetít ma is. S ha kötődik a valósághoz - újabb távlatokat is nyer általa.” A leírtakat egyébként vállalhatónak, mi több, aktuálisnak gondolom ma is, számomra azonban akkor az adott helyzettel való szembenállás aktualizálta Németh gondolkodását. 1990-ben viszont Vekerdi László már rákényszerült, hogy leírja azt a mondatot, amelyre azóta is sokszor gondolok vissza: „Ki hitte volna két vagy másfél esztendővel ezelőtt, hogy egyszer majd a szocializmus vádjától kell Németh
