Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - Fűzi László: Elet, mű, utóélet (tanulmány Németh Lászlóról)
Élet, mü, utóélet 51 Lászlót megvédeni?” Messzire vezetne annak taglalása, hogy miért írta le Vekerdi László ezt a mondatot, annál is inkább, mert most korábbi folyamatokról beszélek, olyan folyamatokról, amelyeknek ez a mondat a végpontja. A folyamatok lényege pedig a jobbítani kívánó rendszerkritika és a szakmaiság összekapcsolódása, a tulajdonképpeni Németh Lászlóval foglalkozó szaktudomány megteremtödése. Úgy gondolom, mindkét folyamatnak megvolt a maga eredménye, a Németh Lászlóra hivatkozó rendszerkritika többnyire közhasznú folyóiratokban mutatta meg magát, s itt most leegyszerűsítöen hivatkozom a közmegegyezés által is említeni szokott három lapra, a Tiszatájra, a Forrásra és az Új Forrásra. A Németh-filológia eredményeire talán nem is kell utalnom, számos könyv, értekezés, tanulmány született ezen a szakágon belül. Sajátos vonásként mutatkozik meg, bár az eddigiek után nyilvánvalóan nem meglepő ez, hogy számos írás, tanulmány, vita, mivel kortárs irodalmi folyóiratokban jelent meg először, szélesebb körben is érdeklődést keltett. Nos, Vekerdi László számomra egyre inkább emblematikusnak tűnő mondata az így jellemzett, s egymáshoz szorosan kapcsolódó folyamatokat zárta le. A pontosan fogalmazás szándékával azt is mondhatom, hogy az a mondat az említett folyamatokat lezáró helyzetet tudatosította. Nyilvánvalóan mindezzel nemcsak az vált szükségszerűen múlttá, hogy a számunkra fontos Németh László-i szövegeket a szocializmus gyakorlatával szembesítsük, mert ha következetes akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy valamikor ennek a helyzetnek a bekövetkeztét vártuk, hanem maga az alaphelyzet is, a Németh László utóéletére jellemző sajátos alaphelyzet, a politika irányába mutató esszé- és tanulmányírói gyakorlat és a szakmaiság egymáshoz való szoros kapcsolódása. A politikai érdeklődés nyilván ezt követően is jellemezni fogja Németh László utóéletét, ahogyan jellemezte mondjuk 2001-ben, Németh születésének századik évfordulóján, olyan erővel, hogy a szakmaiságot képviselő hangok akkor szinte nem is hallatszottak, a tömegkommunikációban egyáltalán nem, s nyilván lesznek olyan esszéírói törekvések is, amelyek a maguk igazolását Németh gondolkodásában találják meg, mint ahogyan ez például Békés Mártonnak A hagyomány forradalma című könyvében máris megmutatkozott, ám mindezek ellenére úgy érzem, hogy a Németh-életmű kutatóinak most az elvégzendő feladatokra, szakmai kihívásokra kell koncentrálniuk. Sorolnám-sorolhatnám a feladatokat, ehelyett azonban a veszteségekről kell szólnom, hiszen súlyos veszteségek érték a Németh-kutatást. Egyszerűen nem lenne elfogadható, hogy ne legyen folytatása, s most a halottain- kat említem, Hartyányi István, dr. Lakatos István, Domokos Mátyás, Vekerdi László, Grezsa Ferenc, Olasz Sándor gondolkodásának, tűnődéseinek, kutatásainak. Mindannak, amit megteremtettek, amit Németh László életművéről gondoltak és írtak, valamiképpen folytatódnia kell. Amikor ezt mondom, azzal is tisztában vagyok, hogy formalizált műhely nélkül, csupán az egyes kutatók emberi és szakmai kvalitásaira alapozva a Németh-kutatás előttünk álló feladatait nem lehet elvégezni.
