Irodalmi Szemle, 2011

2011/6 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben (2009) IV. (napló)

Feljegyzések elmenőben IV

29

ni. Hanem Dénes is nagy betyár lesz - nekem már most is gond szaladni utána. Ez eddig szép. Mert holnapot jelent, egy lehetséges jövőt.

Ezzel szemben tegnap éjszaka erős görcsök jöttek rám, elveszítettem az eszméletemet, s alaposan bevertem a fejemet a fali csempébe. Felrepedt a homlokom, s ha Sándor nem hallja meg a zuhanást, most feltehetően nem írnám ezt a „kiegészítést” az elmúlt napokról. Ahogy magamhoz tértem, egy ideig nem láttam, csak később kezdett kitisztulni előttem a tér, de előbb egy ideig egészen áttetsző, rózsaszínű derengés, köd fedett el mindent. A fejsebeim nem mélyek, pár nap alatt behegednek - remélem. Aggasztóbb azonban az a tény, hogy egy ilyen hirtelen bekövetkező eszméletvesztés, ha valahol egyedül maradok, miként végződhet. Mert, hogy tegnap este is kint voltam vadászni, s ha a magaslesen következik be a baj - na ezt nem folytatom. Nincs értelme.

Ma sok telefonom volt - Jánosi Anti Budapestről, hogy kórházban volt, s az Esték és hajnalok „gyógyította” meg. Csicsay Lojzival hosszú beszélgetés, aztán Koncsol Laci dorgált meg felelőtlenségem okán, s végül Zsolti jelentkezett, hogy valóban megyünk-e a jövő héten. Ez a szándék! A többit a jövő hét mutatja meg.

Június 19., péntek. Délelőtt Sz. J. fokonzullal Tornára mentünk, majd fel a Mig- lincbe - a honvédemlékművet koszorúztuk meg. Ebéd a Somodi fürdőben. A tornai fennsík csodálatosan szép volt, s az emlékművet is rendben találtuk. Ma már látható, hogy emlékhellyé vált, hiszen most is mécsesek és virágcsokrok fogadtak az emlékműnél. Délután itthon pihentem, mert igen elfárasztott a hegyenlét. Vagy inkább az azt megelőző rossz éjszaka - alig aludtam pár órát. Fehérvárról jött írás, hogy őszre menjek az irodalmi napokra, meg hogy írjak verset - pályázatra - a városról. Ha nem romlik el addig valami megint bennem, el is megyek, s talán egy rövid verset is írok, mondjuk Vilt Tibor Öngyilkos kentaur]ávó\, vagy a Csontvárynak a Csók Galériában először látott csodálatos festményeiről és a romkerti halottakról - királyainkról.

Június 23., kedd. Jeles napnak is nevezhetném ezt a 23-át, hiszen pontosan kilenc hónappal ezelőtt operálták ki az elrákosodott gyomormaradékot belőlem. Ez az eltelt kilenc hónap olyan küzdelem ideje volt - lett - számomra, melynek során némi élethaladékot sikerült kiküzdenem. Hogy ez tovább hogyan, s miként folytatódik, arra még feltételes válasz sem fogalmazható. Az azonban tény, hogy ha lassan is, de valami javulás tapasztalható, s annak részeként mutatkozik némi remény a jövőre. Tegnap voltam ellenőrzésen, és lényegében mindent rendben talált az orvos. Még híztam is, kereken egy kilót, vagyis ma már kereken hatvan kilót nyomok, ami komoly súly. Erről ennyi elég is volna.

Tegnap este pedig befejeztem Kis János Emlékiratainak az olvasását. Nem sok mindent tudok vele kezdeni, hacsak kora ilyen-olyan leírását, az akkori irodalmunk, irodalmunkhoz közeli magyarok felsorolását, s a velük való kapcsolatait nem számítom. Kicsit zavar a mindent és mindenkit „megértő” szelídsége. Abban bíztam, hogy két - legalábbis számomra - legfontosabb kortársáról, Kazinczyról és Berzsenyiről valami olyat ír le, ami az átlagnál több vagy más. De nem hiszem,