Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben (2009) IV. (napló)
GAI. SÁNDOR Feljegyzések elmenőben (2009) ív Június hétfő. Ebben az eső eláztatta világban - állandó szürkületben - megint Spencer Alapvető e/veÄjét vettem elő, az idő lehetséges feloldását próbálva. „A meg nem ismerhető” első fejezetben olvasom: „A vallás... az örök tényt fejezi ki, míg a tudomány az igazság organizált tömegét” (21. o.). Mivel igyekezete a két front ösz- szebékítése, így folytatja: „Mindkettőnek illik arra törekedni..., hogy a másikat megértse..., hogy a másik birtokában van valami olyannak, ami érdemes a megértésre” (21-25. o.). De: „...a kiengesztelés... nem lehet a keresett megegyezés alapja” (23. o.). A „végtelen szabadság” egyfelől, s másfelől „a rossz létezés”. Mindez a kinti monoton esőkopogás mögött árad szét, amíg elérkezik valamihez, ami úgy létezik, hogy nem létezik, „...hogy tér és az idő - mondja - teljességgel fölfoghatatlan”. De miért „felfoghatatlan” az, amit képesek vagyunk megnevezni? Azt hiszem, s nemcsak hiszem, hanem meggyőződésem is, hogy azért, mert a tér és az idő fogalmát az ember alkotta meg. És az emberen kívül a világmindenségben nincs senkinek és semminek rajtunk kívül sem idő-, sem tértudata. E két „felfoghatatlan” a mi tudatunkon kívül nincs, nem létezik. A világmindenségben ugyanis minden a mostban „történik”. A „múlt” és a „jövő” ismeretlen. Amiből pedig természetesen következik, hogy minden egyidejű és egyterű, s ez a most\ Ilyen egyszerű az egész! Nem okoskodni kell felette, hanem elfogadni! De tagadása is egyértékű lehet az elfogadással... Június 2., kedd. Egész nap dolgoztam. Találtam egy szép mondatot is korábbi jegyzeteim között. Carlos Fuentes írta: „A nevek az emlékezés művészetének a hercegei...” A gondolat ereje és szépsége megborzongatott! S az is, hogy miként juthat el az emberi szellem az ilyen felismerésekig... Mindeközben a második szépség, hogy a kertben érik a borsó, itt a borsószüret ideje. Erről pedig Heine négy sora jutott az eszembe, merthogy az is a borsóról szól. Tehát: „Cukorborsót mindenkinek, Ha pattan zsenge tokja. A mennyországot bízzuk A verebekre s az angyalokra.” Valahogy így, de nem biztos, hogy a szöveg pontos. És arra sem emlékszem, ki fordította magyarra. De azt tudom, hogy amikor először olvastam és megtanultam,
