Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - IRODALMI SZEMLE - Kontra Ferenc: Vissza a katedrálisba (novella)
Vissza a katcdrálisba 9 hellyel, bor nélkül mutatná be az áldozatot a pap, akinek szívében nem lakoznék béke és nem is adna feloldozást senkinek. Mekkora paradoxon: hogy igazsággá legyen, vallássá kell lennie mindennek a világon. Mindennek megvan a maga szertartása, a maga vértanúsága. A szimbólumait is nekem kell megteremtenem, mert csak az tekinthető érzékfölöttinek, ami saját maga teremt formát magának. Ha titkát nem találom meg magamban, akkor nem is tudom átadni senkinek. Van egyáltalán gyászuk a hitetleneknek? Nem látod, Thomas, az üvegfestményeket, a nap aranyát, a magas ég kékjét, a tűz és az élet vörös színét? Most nem találnád olyan patetikusnak a hallgatásukban és átszűrt fényükben megnyugvást találó vándorokat, most nem neveznéd buta nyájnak őket, mert szorosan egymás mellé zárkózva valakiért gyertyát gyújtanak, de én végiggondolom és végigmondom helyetted nekik, mert ha ők ugyanúgy félnek, mint Te, és érted is jöttek, az ismeretlenért, és mondják az imát, azért, akit nem ismernek, mert ez a hely lélekfogó, arra való, hogy tűre szúrják és vizsgálat tárgyává tegyék a lelked, ahogyan a pillangót, amit a hálóval befogtak. Honnan sejthette volna utolsó röptét, aranypihéi lehulltak, csak a csupasz, parányi csövekből összenőtt rácsozat maradt, létezésének alászállt foglya maradt; ez is széttörik lassan, amin át lélegzett, mozdul ugyan még egyszer a szárnya, nem is él, csak hagyja, hogy végigmondjam, mennyit repült életében. Leültem Pilgram szószéke előtt, és vártam; nem éreztem azt a fajta megköny- nyebbülést, amit akkor érez az ember, ha valamely elhatározásakor bizonytalan érzése támad, és tart a következményektől, majd miután megtette, amit eldöntött magában, örül, és megkönnyebbül, ráadásul a következményeket is megússza. Csalódott sem voltam, hiszen elhatároztam, hogy látni akarom, akármilyen lesz az alá- hullás. A lélek láthatatlan árnyéka a kövön, amit a Briinnből jött mester faragott, élete fő művét, magát az életét, mert neki sem volt még egy. Késő gót apostolok tartják a szószék törzsét a talpazaton, mellvédjén a négy nyugati egyházatya, felém fordulnak, gondolkodó öregemberek, akik figyelik és figyelmeztetik a mindenkori bizonytalanokat, hogy ne tékozolják az életüket hiábavaló dolgokra. A szószék feljárója alatt beépített Fenstergucker a mesterjeggyel együtt a mester gondolkodás- módjának is a védjegye: hét követ hozott, mintha fő bűneiből állította volna össze a prédikációt: a feljáró korlátján a rosszat jelképező, egy tó vizéből előmászó csúszómászók előbbre jutását a jó és erény szerepében velük szemben álló, őrködő kutya akadályozza. Olyan, mint egy példabeszéd a tóról és az őrködő kutyáról, amint feladja az utolsó kenetet egy nyalintással a fuldoklónak, és ettől megdicsőül. Ne gyere közelebb azzal a dobozzal, mert a gyertyák egyszerre lobbannak el! Az imakórus középhajójában, a presbitérium bejárati pillérei mellől jött a hang: Mi a te bűnöd? Csak magammal hoztam. Akkor nem tehetsz mást: mint az ércangyal, nagy megmentünk a tó habjai-
