Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - IRODALMI SZEMLE - Kontra Ferenc: Vissza a katedrálisba (novella)
10 Kontra Ferenc ban, emeld fel a szívedig, hogy az élet megcsaltja általad átkarolva megváltáshoz jusson. Mi tudjuk, hogyan történt. Miként a halál sem lesz mindig a haldoklásnál kezdve. Köztünk járnak sokan koporsóban. És én nem vittelek közelebb hozzájuk, mert megérezték, hogy amit tettél, az alól ők nem nyújthatnak feloldozást. Lehunytam a szemem, hogy végiggondoljam, amit mondtak, és mikor újra kinyitottam, csoszogásukat hallottam csak, ahogy mentek ki a dómból, de látni már nem láttam őket. Nem lehetett kitalálni, nem ismerhette más a következő lépésemet. Lélekcsapda lett a hatszögű csarnok, falainak simaságával, hálóbordás boltozatával, ami keményebb, méretre szabottabb, és ahonnan nem jutunk tovább. Légyfogó van és farkascsapda, akkor válassz: melyik leszel másik életedben? Farkasok óráján történik, amit a legyek lepnek el napközben. Ilyen a természet rendje. Az attól függ, hogyan akarod végezni. Ha tudod egyáltalán. Mintha minden oltár és szobor tudná, miért jöttünk. Mintha a lélek csapdája lenne az ösz- szes persely. Befizetlek egy marék tömjénre. Ne félj, Thomas, a szoborban nincs benne az Isten! Mintha minden hangot hallanék, ami itt elhangzott, pedig csak aludtam egyet a padra dőlve; már elmentek a vándorok, akik a gyertyákat gyújtották. Ha nekem jutott Veled az ide vezető út, akkor gyerünk, most rajta, szépen csendben, ahogyan csak a gondolat sebessége képes eljutni visszafelé az időben, mint egy összegyűrt lepedőn a test helye, menjünk vissza a sárga fényig, ami betakar, ha eljön értünk az ércangyal. Aztán menjen ki-ki a maga útján Isten hírével, mint aki visszanyeri öntudatát, miközben a másik elpihen, mintha csak most szállt volna fel testének dobozba zárt maradványaiból a lélek. Megint keringeni kezdenek a fejben a gondolatok, ismét reszket a nyári hidegben, aki él, és formát ölt, valaki lesz belőle, egy önmagát valahogyan mégis kifejező ember, akinek csakhamar föl kell kelnie, és el kell kezdenie a napot, és ekkor - mindennek ellenére - csodálatos, új képességet fedez fel magában: az emlékezés fekete gyöngyökkel kihagyott képességét, mert felragyognak hiányukban a kihagyott darabok, nevezzük most így a porlasztóban hagyott részeket; nem úgy memorizálnak, mint korábban, zsinegre fűzve, kereken golyókba szorítva, átfúrva szabályosan, ahogyan a gyermekek számolni tanulnak a párhuzamosokból álló, keretbe zárt dróttáblán, hanem önkéntelenül vagy összefüggéstelenül, mindig más-más dolgot emelve fel; valami fájdalmasan lassú kényszer hajtja őket, hogy emléktépetten vagy jegelt bölcsességgel gondoljanak arra, amit nem is sejtenek: a holtak közt átélt esztendőkre. Aki hosszú történetbe kezd, maga is megváltozik, a metamorfózis közben ki- vehetetlen lesz a halmazállapota. Nyúlik el a falon. Jön felé az árnyékok árnyéka. 2011 januárja
