Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ... - Száz Pál: Szertartásszínház (tanulmány)
76 Száz Pál metrikusan megjelenő kék és piros gömb - Nap és Hold, nappal és éjjel, jin és jang. Az áttetsző tüllökkel való játék az elrejtés és a leleplezés, a határátlépés, a tündérek láthatatlan jelenléte, az erdőben való bolyongás képi megjelenítésévé is válik. A kellékhasználat az előadásban minimális és jelzésszerű. A mesteremberek első jelenetében egy deszkalap jelenti az ajtót, ami asztallá, később Zuboly magánszínpadává alakul. A színpadi tér központi eleme a végig jelen lévő hatalmas hinta, előbb Hippolyta és Théseus nászágya, majd Titánia fészke. Hatásos jelenet, amikor a Titániát megbabonázó Oberon, aki miután Titánia szemébe cseppentette a szerelemhozó ffi levét, a hintára, az alvó nő fölé állva hintázni kezd. A hintázás - ezúttal ellentétes irányban - Titánia és Zuboly kettősénél jelenik meg újra, a szexuális aktus metaforájaként; „Titánia ezúttal a hintán áll, ami most oldalirányban mozoghat. Vele szemben, baloldalt merev testtel hasal Zuboly. A takácsot a manók, a királynőt a tündérek lendítik meg, s Zuboly, mint egy óriási fallosz, egyre vadabb ritmusban közelíti meg Titánia ágyékát, miközben Oberon jobbra fenn, szintén egy nyújtón, fejjel lefelé függve üvölt a szerelmi kíntól, a féltékenységtől”17 - írja Ná- nay. Ez a szimbolista értelmezés kétségkívül találó, és a színektől kezdve a mozgásokon, gesztusokon stb. keresztül az egész előadás komplex olvasatát adhatja ki ez az értelmezői szándék. Fontosabb azonban felfigyelni arra, hogy az előadás elsősorban jelekre és jelzésekre épít, s hogy ezek végül szimbólumokká álnak-e össze, vagy sem, az a befogadótól függ. A hangok, akárcsak a látvány, szintén hangsúlyos elemei az előadásnak. A kiáltozás, a varázslat közbeni kántálás, az ének, a Puckok, illetve a tündérek torzított hangja növeli a titokzatos, misztikus hangulatot. A kétféle hangsúlyos, időről időre felhangzó zene, a színekhez hasonlóan, szintén kontrasztban van egymással. A nyers dobolás, a színészek kiáltozásával, ugrásaival ösztönös és agresszív, míg a fiirulya-gitár-éneк leitmotivként visszatérő, reneszánsz zenéhez közel álló dallama nyugodt, és andalítóan hipnotikus. JÁTÉKMÓD Az Arvisura előadásában a színészi játékmódban is a korabeli színházi kontextustól és hagyománytól való eltérés szándéka fogalmazódik meg. A realizmus és az életszerűség elutasítása, valamint a szó háttérbe szorítása technikájuk kiindulási pontja. Szentivánéji á/om-előadásukban is tetten érhető az igyekezet, hogy a dikció ne értelmi alapon szerveződjék - a szöveg zeneisége, ritmusa, hang- és hangulatfestő jellege kerül előtérbe. A Shakespeare-darab szövege erre - főleg Arany János fordításában — kiválóan alkalmas. A színészek nem a szép beszédre törekszenek, hanem a helyes légzésre, ami a beszéd elsődleges alapját jelenti - hiszen a helyes légzés- technikán múlik a kiáltás vagy a ritmikus kántálás hatásossága.
