Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ... - Száz Pál: Szertartásszínház (tanulmány)
Szertartásszínház. 77 A szó háttérbe szorításával párhuzamosan felértékelődik a testi jelenlét - a gesztusok, a plasztikus mozgás, a ritmus és a dinamika - szerepe is. Voltaképpen az egész előadásban a ritmikai szerveződés, a mozgások megkoreografáltsága a meghatározó. A mozgás adta lehetőséggel leginkább a Puckok és a tündérek élnek , bámulatosan használva fel egy csomó akrobatikus elemet. Míg a foldies Puckok mozgása lefelé irányul (állandóan földközelben mozognak vagy ugrálnak), a légies tündérek mozgása felfelé tör - lenge kosztümjeikkel szinte a repülés illúzióját teremtik meg. A mozgás, a dikció, a ritmika, a gesztikusság az élethüségre törekvő kisrea- lista színjátszással szemben a színház reteatralizálásában teljesedik ki. Mindez azonban csak az Arvisura színészeinek külső technikája. A belső színészi technika kapcsán Paál István mint kiindulási pont, Gro- towski mint párhuzam, Zeami mint ihlető (Vekerdy Tamás értelmezésében),1" a jóga és a sámánizmus mint technika merült fel. Somogyi azonban mindegyikben a közös elemet hangsúlyozta: „Az a lényeg, hogy a keleti nézetben van egy olyan szemlélet, hogy ami a színházban történik, annak az alapja egy belső elmélyülés. A színész nem külsődleges eszközöket tanul meg, és azokat használja a színpadon, hanem elsősorban megtanul önmagába mélyedni. Az önmagában talált tapasztalatokat mutatja meg úgy a lényében, hogy minden eszközt felhasznál, ami a testének rendelkezésére áll; tehát messze nem csak beszéddel, hanem mindenfajta megnyilvánulással; mégpedig magasan képzett módon. Ki van képezve a teste, ki van képezve a hangja, ki van képezve a szelleme. Ennek a szellemi képzésnek a lényege nem más, mint magának az elmélyülésnek a képessége.”19 A belső technika lényege tehát a belső utazás, a koncentráció, a dolgok és a jelenségek mögöttes régióit kutató elmélyültség. Az Arvisurával kapcsolatban gyakran előkerül a sámánizmus kérdése. „Eleve volt a módszeremben egy hajlam a sámánizmus felé anélkül, hogy ezt tudtam volna: sok ritmusgyakorlatot használtunk dobokkal és másokkal együtt. Aztán magát a sámánizmust Michael Hamer hozta be az életembe, ő tartotta azt a kurzust Magyarországon, amin én 1985-86 táján részt vettem. Ezután kezdtem el rendszeresen foglalkozni a táltos-technikával”20 nyilatkozta ezzel kapcsolatban Somogyi.21 Somogyi hangsúlyozza, hogy a sámánizmus nem vallás, hanem módszer: „Nem más, mint az elmélyülésnek, a tudatállapot változtatásnak egy sajátos módszere. Ennek eszköze a dob, mint ritmuskeltő hangszer, amely — mint minden monoton ritmus - megváltoztatja az ember tudatállapotát; ebben a megváltozott tudatállapotban pedig az embernek bizonyos belső tapasztalatai támadnak. Ezek a belső tapasztalatok - belső látás és belső hallás - jelentik azt a lehetőséget, hogy az ember érintkezésbe lépjen a látható világon túli dolgokkal.”22 Az elmélyülés tehát tulajdonképpen - Zeami23 és Grotowski színészeihez hasonlóan - Somogyiéknál a hétköznapi tudatállapotból a sámáni tudatállapotba,24 avagy révületbe vezető út. Ezt voltak hivatottak elérni Somogyi gyakorlatai. Ha a