Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - ARC - Wlachovský, Karol: Palócország és a palócok Mikszáth képzeletében és a valóságban (tanulmány) (Szőke Edit fordítása)
54 Karol Wlachovský párt képviselőjeként nem volt ellenvetése az egységes politikai nemzet doktrínájával szemben. Publicisztikai írásaiban és beszédeiben azonban nemegyszer nevezte magát felvidéki embernek. Ne feledjük, hogy a mikszáthi Felvidék földrajzi képének elválaszthatatlan részét képezte a Trianon utáni területek, azaz a jelenkori Magyarország északi része is. Mellesleg, engedjünk meg itt magunknak egy kis kitérőt: amikor a mai - főleg magyar - politikusok és publicisták nagy előszeretettel használják a ’Felföld’ és ’felföldi’ kifejezéseket a mai ’Szlovákia’ és ’szlovák’ kifejezések szinonimájaként, akaratlanul is Szlovákiához csatolják vele Magyarország északi területeit, és nem fordítva, azaz nem Szlovákiát csatolják Magyarországhoz, amely nyilvánvaló rejtett szándékuk ezen elnevezések és fogalmak használatával. Elvégre annak idején Egert tartották a Felvidék kapujának, s valaha ezt minden müveit magyar - és szlovák is - tudta. Ebben az értelemben Mikszáth Kálmán és számos kortársa műveltebb és toleránsabb volt, mint kortársaink a Magyar- ország és Szlovákia között kijelölt határ két oldalán. Mikszáth Kálmán sajátos jellemzéseivel és gnómikus szentenciáival hozzájárult a Felföld szlovák vidékként történő irodalmi mitizálásához. Idővel számos fordulata máig működő és idézett szterotípiaként rögzült a magyar kulturális köztudatban. Az sem kizárt, hogy esetleg ő az atyja a „buta tót“ fordulatnak, melynek akaratlanul szárnyat adhatott akkor, amikor egy helyütt azt írja, hogy ha valaki buta az ő atyafiai közt, akkor az a tót (A kemény koponyák című elbeszélésében).5 De Mikszáth Kálmán elsősorban „nagy palócnak” vallotta magát büszkén, amivel egyértelművé tette, hogy etnikai magyarnak tartja magát, ha nem is tagadta, hogy ősei közt minden bizonnyal voltak nem magyarok is. Bár a palóc népcsoportnév írásos formában már a 17. századból ismert, a hivatásos magyar néprajz palócok, illetve az általuk lakott területek, életvitelük és kultúrájuk iránti szakmai érdeklődésének kezdete a 19. század második évtizedére tehető (Szeder Fábián, 1817). Az azonban vitathatatlan, hogy ez a területileg körülhatárolható magyar népcsoport a magyar irodalmi és kulturális tudatba csak hat évtizeddel később került be. S nem másnak köszönheti ezt, mint Mikszáth Kálmánnak, aki gyors egymásutánban jelentette meg négy elbeszélésfüzérét Tót atyafiak (1881) címmel (közülük az első, a Selmecbányái, tehát honti Az aranykisasszonyon kívül a másik három már előrejelzi a szlovák elemekkel tarkított palócok fiktív, virtuális társadalmát), majd az átgondoltan összeállított „tizenöt apró történetet” tartalmazó ciklusát, amelyet az emblematikus Jó palócok címmel adott ki, s amelyekkel addig nem látott módon „robbant be” az irodalomba, ami legnagyobb meglepetésre nemzetközi sikert is hozott neki (számos nagy európai nyelvre fordították le). De ennél sokkal fontosabb volt e művek meleg, sőt lelkes hazai fogadtatása, valamint sokkal fontosabbak azok a kultúrateremtő folyamatok is, amelyeket elindítottak. Egyfelől a palócság mint téma vált elismertté általuk nemcsak az irodalomban, hanem a magyar kultúra elválaszthatatlan összetevőjeként a köztudatba is bekerült, s nemzedékről nemzedékre öröklődve állandónak bizonyult ott. Másfelől a
