Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - GYERMEK, IRODALOM - Lovász Andrea: Felnőtt gyerekirodalom (tanulmány)
Felnőtt gyerckirodalom 19 ja, az ezek közötti átjárás lehetősége tematizálódik. A kérdésfelvetés - a hogyan-lét reflexiójából adódóan - elsősorban ontológiai, de értelemszerűen egzisztenciális és etikai problémákat is implikál, hiszen az egyetlen valósághoz képest a lehetséges világok, több - metafizikai, logikai és irodalomelméleti szempontú - lehetséges világ léte egy (gyerek)olvasót, az életkorából adódó pszichológiai meghatározottságok miatt saját személyes létezésében érint. A fikció, a mesevilág, a csodavilág léte, ontológiai státusa egy gyerek saját mindennapi konkrétságával azonos értékű, és mindaddig nem kérdőjeleződik meg, míg magától értetődőségében létezik - függetlenül attól, hogy a gyerek kettős tudata működteti zseniálisan egymás mellett e két valóságterrénumot. Ám ha adott gyerekirodalmi szöveg éppen e párhuzamos létezések nyilvánvalóságát problematizálja, akkor az folyamatos, komoly próbatétel elé állítja célközönségét. Amíg a mesevilág egy művön belül pregnánsan körülhatárolható, addig a gyerek biztonságban érezheti magát, s nem elsősorban azért, mert egyetlen világban „élnie” kényelmes állapot, hanem mert a mesevilág/fikciós világ szabályai pontosan tudhatok. A párhuzamos világok létezésének és e világok közötti ingázás lehetősége játék ugyan, de mindenképpen egzisztenciális stabilitást, léleke- rőt igényel, egy gyereknél az erősebb referenciasíkok okán például a csodavárás külső megerősítése és a csoda aktuális be nem következése közötti diszkrepancia miatt. Valós és fikciós világok egymásba csúszásának, az e világok közti átjárás lehetőségének elfogadásához (még akkor is, ha mindez a fikció világán belül tematizálódik), éppen a lehetséges valóságvonatkozások negálása miatt egy gyerekolvasónak nemcsak nyitottnak, hanem - irodalmilag is - valamennyire tájékozottnak kell lennie. Fikciós és valós síkok összekeverésével e többdimenzionalitást a (gye- rekjfilmipar is erősíti, a jelenkori, technikailag gyakorlatilag akadálymentesre digitalizált filmgyártásban mindennek valóságillúziója van, így a távolságtartáshoz nemcsak médiatudatosságra, hanem felnőtt szintű médiatudatosságra van szükség. A mesevilág diffúziója ugyan jelenthetné e világ törvényszerűségeinek szélesebb körű alkalmazhatóságát - és itt elsősorban etikai szabályokról van szó -, de a folyamat pontosan fordított irányú, azaz a kurrens gyerekirodalmi müvekben a markáns jó-rossz, szép-rút, barát-ellenség fogalompárok oldódnak fel, minden esemény és szereplő árnyaltabbá és kérdőjelessé válik. Az etikai evidenciák eltűnésével a gyerekolvasók biztonságérzete vesztődik el, ugyanis az ismerős világ, a tudott boldog befejezéssel együtt otthonos, egyetlen perspektívából belátható és belakható dimenziójú konstrukció, azt erősíti meg, hogy a mindennapok konkrétságának világa is alapvetően rendben van. Ha egy gyerekkönyvből eltűnik az abszolút értelemben vett jó és gonosz egyaránt, akkor egyrészt annak világa berendezkedésében közelít ugyan a mindennapokhoz, ismerősebb lehet, ám ahol a felnőtt ismerős motívumokat, toposzokat fedez fel, ugyanott egy gyerek csak bizonytalanságot tapasztal, mert a saját világa berendezéséhez szükséges sarkkövek, a rögzített viszonyítási pontok tűnnek el. Ha egy-egy mozzanat kétségeket, etikai dilemmákat ébreszt, az - bár felnőtt szemmel kétségtelenül építőbb és dinamikusabb müvet feltételez, mint