Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - GYERMEK, IRODALOM - Lovász Andrea: Felnőtt gyerekirodalom (tanulmány)
20 Lovász Andrea az „unalmas” sémák csupán tartalmi szempontú variációja - megingat, s ennek elviseléséhez, mi több, a műélvezetbe való, még működtethető fokú integrálásához viszont az érzelmi érettségnek mindenképpen nagyobb foka szükséges. Ha a szerző választásra, hitvallásra, eldöntendő azonosulásra szólítja fel az olvasóját, akkor implicite feltételezi, hogy olvasója birtokában van mindazon érzelmi és intellektuális képességeknek, melyekkel saját döntéseit meghozni képes. Másrészt ha a polaritás megszűnik, akkor helyébe az egzisztencia lép: nem a(z archetípus, hanem a személy lesz a fontos, nem mesetípusok és morfológiai struktúrák, hanem emblemati- kus szereplők, hősök szerint tipologizálódnak a gyerekirodalmi müvek. Ennek hozományaként alig hihető számú kaland zajlik e hősmese típusú gyerekkönyvekben, a tündérmeséitől, a fantasztikuson és meghökkentőn át egészen a szürreális eseményekig bármi és bármilyen mennyiségben, bármilyen kombinációban, felpörgött egymásutániságban előfordulhat, hiszen nincsenek rögzített sémák. A gyerekirodalomban — merthogy igazában egy gyereknek van szüksége követhető és megtanulható mintákra - mindig is erősebben érvényesült az ikonizáció, mint a felnőtteknél, de a sokarcú hősök vagy több azonos súlyú szereplő között sodródva, egyik történésből a másikba csöppenve az olvasott világ már érzelmileg csak nagyon nehezen követhető. Vagyis felnőttebbnek kell lenni ahhoz, hogy ne csak értelmileg receptálható, de teljes intenzitásában átélhető legyen mindez. A kalandok között a még megmaradt hősök tűnnek el, személyükkel pedig a minta, vele együtt az olvasó személyes (meg)érintettsége is, hiszen az azonosulás motivációjában nem a szereplők attribútumai, hanem az általa megélt minél érdekesebb történések lesznek meghatározók. A gyerekkorú szereplőkkel operáló, többnyire óvodáskorúaknak szóló könyvek, a maguk hétköznapiságával, hétköznapi történéseivel valódi gyerekkönyvek ugyan, de éppen műfajkonstituáló sajátosságaik okán mentesek a klasszikus hősiség- től: bennük ingadozó, „hibás” főszereplők, és nem hősök mozgatják a történetet. E könyvekben a hős „a mi utcánkból” való, ennek köszönhetően megnőtt ugyan az azonosulás hatékonysága, de ezzel egyidejűleg eltűnt a biztonságot adó mintakövetés, a hősre mint idolra, intakt, kikezdhetetlen, imígy szakrális lényre való felnézés lehetősége, a hősiségből adódó pozitív értelemben vett tekintély uralma. És ez a gyerekirodalom demokratizálódása. Ám ahhoz, hogy a szövegek így is hatékonyan működjenek, hogy kialakuljanak az elvárt olvasói magatartásformák, szintén felnőtt, nemcsak disztingválni, hanem dönteni tudó és merő gyerekolvasóra van szükség. S hogy mindezért, az eltűnt hősökért, mesevilágért cserébe, a(z esetenként) súlyos egzisztenciális problémák mellé mit kap a gyerekolvasó? Saját világnézetet (az aktuális gyerekirodalmi szövegek pregnáns explicit, illetve implicit filozófiai vonatkozásait), privát nyelvet (melynek életre keltéséhez a játék a hívószó, szerző és olvasó briliáns összjátéka), újfajta humort (mely a szituációs humor bejáratott működési formáin túllépve a nyelvvel történő interakcióban jön létre), különleges, hibrid műfajokat (pl. gyerek-sci-fit, gyerekkrimit, gyerekhorrort) és friss tipográfiát, grafikai megjelenítést. De mindezek kifejtése legyen egy másik beszéd témája.