Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - SZEMLE - Dobás Kata: Zeneirodalom (Hizsnyai Zoltán Ének és Csehy Zoltán Homokvihar című kötetéről)
82 SZEMLE pedig Csíki László és Závada Pál regényeit. Az Észak-Erdély visszacsatolását felelevenítő Závada-mü, az Idegen testünk alapos kritikája Olasz Sándor ítélő erejének, bátorságának példája: a históriai igazságok elrajzolását teszi szóvá, az árnyalt, összetett látásmód hiányát. Szemléleti egyoldalúságát, mely úgy láttatja, mintha a második bécsi döntés után csak „debil örömben és patológiás érzelgősségben fuldoklott” volna az ország. Másféle egyoldalúságok nyugtalanítják a Szegedy-Maszák Mihály és Veres András jegyezte A magyar irodalom történetei regénypanorámáját szemlélve. Kérdezi: milyen szempontok diktálták, hogy elmarad a 20. század nagy regényeinek - Tündérkert, Iszony, Kő hull apadó kútba - elemzése. „A müvek meghalnak és feltámadnak” - Németh László gondolata nyomán állítja: „az irodalom történetei”-ben talán túl sok mű hal meg, Tersánszky Józsi Jenőtől és Kodolányi Jánostól kezdve Mándy Ivánon, Sütő Andráson, Gion Nándoron át Grendel Lajosig és tovább. A lista szaporítható volna a figyelmesen körültekintő Olasz-esszé, a Regény a 20. században - a 20. század a regényben alapján is. Ám a legmélyebb benyomás, amit a Magány és társaság között hátrahagy, nem az, hogy mi, hanem hogy ettől a könyvtől kezdve ki hiányzik az irodalmunk történeteiből, az irodalomtörténet írásából: Olasz Sándor. (Tiszatáj Könyvek, Szeged,. 2010) MÁRKUS BÉLA Zeneirodalom Csehy Zoltán Homok\nhar és Hizsnyai Zoltán Ének című kötetéről Zene, homok, vihar, én, ének. Hizsnyai Zoltán Ének és Csehy Zoltán Homokvihar című verseskötetének hívószavai ezek, melyek a 2010-es évben, a Kallig- ram Kiadónál jelentek meg. Nem csupán a kötetcímekből vezethetőek le ezek a metaforikus szinten is értelmezhető szavak, hiszen poétikai szervezőerejük igen látványos mindkét szövegkorpusz esetében. Ami miatt összehasonlítás tárgya lehet e két könyv, annak oka leginkább abban keresendő, hogy milyen a lírai én kapcsolata ezekkel a kulcsszavakkal. Hogy rögtön az elején két képpel/ részlettel éljek: „kissé túl zaccos, dús bodor / között szörcsög a metrum” leírás található Hizsnyai Zoltán egyik versében, és „mit hoz ki belőlem, ha / hanggá teszem és minden hangot tárgy- gyá teszek [...]”, kérdezi, mondja inkább a költői én Csehynél. A vershez, tágabban nézve a költészethez való viszony eltérő volta világlik ki ezekből a sorokból. Az utóbbinál ebből a rövid idézetből is látszik, hogy nagyon erős a szó, a hang tárgyszerűvé tétele, míg az előbbi inkább a költőén és beszédének hasonlatosságát hangsúlyozza. Roppant érdekes, hogy összességében ezzel éppen ellenkező hatásúnak mutatkozik a hang, a zene és a leírás lehetőségének felvázolása: az Énekben több ízben nagyon pontos, részletező leírásokat találunk, míg a Homokviharban a zene mindent elsöprő, vihar- és örvényszerü ere-