Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - ARC - Szűcs Balázs Péter: „Nem hiszek az irodalomról szóló mítoszokban ”. Beszélgetés Ibi Kaslikkal
76 Szűcs Balázs Péter vártak egy ilyen könyvre, amelyik egyszerre valódi és nyers, s arról a magányról szól, amely ezt a tapasztalatot jellemzi. A könyv ugyanakkor természetesen kínosan érintette és sokkolta is az embereket. Főleg azokat, akiknek a gondolkodásmódjával nem fér össze, hogy az étkezési zavarokkal foglalkozzanak, ami mindennek nevezhető, csak elbűvölőnek nem. A könyvet azok sem fogják szeretni, akik a közhelyes karaktereket kedvelik. Kaptam egy csodálatosan negatív bírálatot egy külvárosi anyukától Amerika középső részéből, aki a könyvet azért tartotta gusztustalannak, mert szerepelt benne egy leszbikus nő, a szereplőim pedig szörnyű, öndestruktív lúzerek. Bírálatát jó jelnek vettem. SZBP: Mindkét regényed az összeomlásról szól (mentálisan és érzelmileg a Skinnben, a The Angel Riots-űa/í pedig társadalmilag). S fontos szerepet kap bennük a bánat és a gyász (a Skinnyúen az apáért, s Jim testvéréért, Yawnie-ért a The Angel Riots-feanj. Mi a kapcsolat e szomorúság s a regényeid végén tapasztalható remény között? IK: Azt akartam megvizsgálni, mi lesz egy szereplővel, miután az elgondolható legrosszabb megtörténik vele. Szereplőim mindkét könyvemben nagyon naivak, olyanok, akik hisznek a romantikus idealizmusban, és olyan világban élnek, ahol a halál és az emberek nem ámlják el őket. Központi alakjaimat mindkét könyvemben elhagyják a szeretteik, s így teljesen egyedül maradnak, de elég erősnek bizonyulnak mindehhez. Mindkét regény a saját felnőtté válásom tapasztalatát követi, márpedig eszerint sok, az emberiességhez és az értelmes kapcsolatokhoz fűződő elgondolásom szűnt meg. Az ember fiatalon hisz a romantikus eszményekben, az emberekben, és abban, hogy a világ gyönyörű. Azután az ember sérül, s felismeri, hogy az emberek nem jók, a világ pedig teljesen rendszertelen - ahogyan arra is ráébred, hogy a halál is elkerülhetetlen. Úgy vélem, bár kellő cinizmussal mindezt el lehet fogadni, különösen ha az embert valamilyen trauma éri, de a reményt már nehezebb fenntartani. Ám én mégis szeretnék a könyveim végén némi reményt nyújtani, még ha ez egy pozitiv kép alig látható szilánkja is csupán. Mert én túlélőkként tekintek a szereplőimre, akiknek boldog életük van, azoktól a szörnyű körülményektől függetlenül, melyek közé behelyeztem őket - és azt hiszem, megérdemlik, hogy visszavonulhassanak, vagy legalább gyógyírt találjanak arra a kegyetlen fájdalomra, amelyet okoztam nekik! Talán még kis happy endeket is írok regényeim szomorú befejezésein belül, és megpróbálok ellenállni az ösztönzésnek, hogy megadjam magam velem született cinizmusomnak. SZBP: Min dolgozol mostanában? Esetleg egy új regényen? IK: Igen, a harmadik regényemen dolgozom, valamint egy gyerekkönyvet és egy novelláskötetet is tervezek. Ezek mellett kreatív írást és „szabadúszó” írást is tanítok.
