Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - ARC - Szűcs Balázs Péter: „Nem hiszek az irodalomról szóló mítoszokban ”. Beszélgetés Ibi Kaslikkal
72 Szűcs Balázs Péter rok szigorú értelemben vett „női” író lenni, egy kizárólagosan női közönséggel sem. Kanada az otthonom, itt váltam művésszé is, szóval, kanadai író vagyok. Másfelől sokkal inkább hatottak rám az amerikai írók és az amerikai kultúra, mint a kanadai - de jelent ez valamit művészi identitásommal kapcsolatban? Látod, hogy posztmodem vagyok? SZBP: Hogyan látod a fordítás kérdését az angol nyelvű világban? A nem angol nyelven készült munkák csak fordításban juthatnak el az angol nyelvű közönséghez. Egy multikulturális országban, Kanadában hogyan érzékeled ezt a kérdést? IK: A fordítás bonyolult kérdés, főleg mivel Kanada állítólag kétnyelvű ország. Québec egy nagyon gazdag és önfenntartó kulturális közösség, de a québeci magaskultúrának csupán kis része szűrődik át angol-Kanadába. Van egy barátom, Sheila Fischman, francia kanadai könyvek kiváló fordítója, aki keményen dolgozik azon, hogy közel hozza a québeci írókat az angolul olvasókhoz. Néhány éve több — fordításban megjelent - francia könyv került fel fontos kanadai irodalmi dijak jelölési listáira. Nyerni ugyan nem nyertek, de mindez mégis jelentős volt, mert a nemzet többi részét arra emlékeztette, hogy a québeci írók egy teljes világa van kiaknázatlanul. Ez hosz- szadalmas, számos társadalmi, történelmi és földrajzi tényező által bonyolított kérdés, amiről több esszét is lehetne írni. SZBP: Létezik-e, s milyen a magyar-kanadai, kanadai-magyar irodalom? IK: Igen, van magyar irodalom Kanadában, habár nem vagyok szinkronban azzal, mi történik a magyar irodalmi közegben. Az 1980-as években a szüleim számos irodalmi esemény házigazdái voltak, magyar írókat és amerikai magyar írókat mutattak be a torontói színtéren. Ezek a felolvasások összekapcsolódtak a chicagói Mózsi Ferenc szerkesztette irodalmi magazinban való szereplésükkel, és a Magyar Baráti Közösség szervezte „Itt-Ott konferenciák”-kal, melyeket minden évben augusztusban tartottak meg. Szüleim jelentették az idelátogató művészek torontói kapcsolatait, és ők voltak észak-amerikai vendégszereplésük szervezői. Mindebben 1983 és 1993 között vettünk részt. A részt vevő művészek, történészek és társadalomtudósok közt voltak: Torontóból Faludy György, Zend Róbert és Simándi Ágnes költők, Chicagóból Mózsi Ferenc költő, Makkai Ádám író, költő; Magyarországról Zalán Tibor költő, Csalog Zsolt író, Lőrincze Lajos nyelvész, Fekete Gyula író; a Vajdaságból, Szerbiából Tolnai Ottó költő, Fenyvesi Ottó költő, Szügyi Zoltán költő; Szlovákiából Gyurcsik Iván politológus; Ausztriából Monoszlóy Dezső író, költő; Hollandiából dr. Marácz László történész. Faludy György sok éven át élt Torontóban, és szüleim társaságához tartozott. Szintén a család barátja volt Zend Róbert, egy szeszélyes költő, aki egész korán, még gyerekkoromban nagy hatással volt rám. Az ő konkrét költészete átfedésben volt a rendkívül híres experimentális költő, bp nichol torontói költészeti happeningjeivel. Őszintén szólva, a magyar nyelvtudásom nincs azon a szinten, hogy a családunk otthonában megfordult kitűnő és híres írók munkáját megítélhessem, habár néhányukat