Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - ARC - Duba Gyula: Gömör, sors, irodalom - Mács József köszöntése (esszé)
DUBA GYULA Gömör, sors, irodalom Mács József köszöntése nyolcvanadik születésnapján Sajátos élményem az utóbbi időben: bárhol érintem életünket, a történelem szellemét „szabadítom ki a palackból”. Mintha különös jelentőséggel bírna a felelevenített múlt, s maga az emlékezés. Vagy talán bennünk, nemzedékemben lenne a titok nyitja? Jóle- sően idézzük indulásunk körülményeit, fiatalságunkat, hogy ily módon megértsük a megtett út természetét, életünk ívét, önmagunkat. Bárhogy van is, egyre inkább megismerési mód lett számunkra az emlékezés. S az indulás távolsága, helye és ideje, az egykori téridő egyre messzibbnek tűnik fel. Talán az teszi, hogy felívelt egy történelmi korszak, amely meghatározta életünk minőségét és esélyeit, és cselekvő részesei voltunk, majd hanyatlani kezdett, és letűnt, mára szinte nyomtalanul eltűnt. S ami utána következett, abban keressük helyünket és sorsunk tanulságait. Azonos ez irodalmunk újrakezdésével, talpra állásával és mai állapotával, az újrakezdések nemzedéke vagyunk, mi, harmincasok. A fiatal írógyakornok-csapatnak, amely a múlt század ötvenes éveinek legelején verődött össze Pozsonyban, egyik eredményes kezdője Mács József. Versekkel indult, a magyar írásbeliség ősi hagyománya a versírás, majd elbeszélésekbe fogott, és a szépprózának kötelezte el magát. Az Új hajtások című antológia (1953), amelynek fülszövege minősíti a résztvevőket - Bábi az „eredeti”, Dénes az „érett”, Gály Olga a „céltudatos”, Ozsvald a „lírai”, Veres János a „pasztellszíneket használó”, Török a „lendületes” stb. Mácsot „ízesnek” értékeli. Nem is helytelenül, későbbi munkáit, egész életművét jellemzi valamiféle sajátos gömöri „íz”. Kezdő humoros írásai tartalmát - Vég nélküli gyűlés (1955) - a kor diktálta, de szövetükben, nyelvezetükben felvillannak a népi gondolkodás és a gömöri humor ösztönös szikrái, valamiféle sajátos „góbé- ság” elemei, amelyek a későbbiek során stílussá szerveződnek. Melyekhez a Téli világ című elbeszélésben - és az 1957-ben megjelenő, azonos című kötetben - olyan valóságszemlélet és lírai látás társul, hogy később ez a prózastílus Mács műveinek alapvonása lesz. Eszmei alapként pedig, az író szociologikus gondolkodása jegyeként korai munkáit a faluban élő szegény—gazdag ellentét dinamikus drámája jellemzi, mint a kor tragikumelméletének kifejeződése. A kamasz című kisregénye, 1961-ben adja ki, már minőségi teljesítmény, s új szakaszt nyit munkásságában, összefüggései szélesebb körűek, mint korábban. Nem csak Mács szemléletében kezdődik ekkor változás, valamiféle korszakos erjedés indul a társadalomban is. Olvadás, ahogy Ilja Ehrenburg regénycíme jelzi, lassan mozduló, gondolkodásbeli metamorfózis, mélyebb és hitelesebb igazságkeresés. A kamasz értékes és sikeres könyv. A kor (egyik) hősének, a falusi — gömöri - fiatalembernek a története, aki helyét keresi, tájékozódik és egyre tisztábban lát. A témát ismét az idő (is) sugallta, de az írói szemlélet, a tömör stílus és a szövegek nyelvereje sajátosan eredeti, a Mács Józsefé. Érvényesülnek benne az „ízek”, a gondolatfuzés és a tárgyi kör
