Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - ARC - Pécsi Györgyi: A megélt teljesség költészete - Csoóri Sándor legszebb versei (esszé)
A megéli teljesség költészete 57 ni. Az oly nagyon sóvárgott közös lét felszabadító és megerősítő élménye nem teljesen azonos a József Attila-i „hiába fürösztöd önmagadban, csak másokban moshatod meg arcodat” kölcsönösségével, hanem annak a belátása, hogy az élet legkisebb eleme is csak viszonyrendszerben működhet. A kudarcos életérzés az intim szférát éppúgy átszövi és mérgezi, ahogy a magánközérzetet. A hatvanas években írt szerelmes verseinek vonulatában különösen erőteljesen megrajzolódik ez a fájdalmas ív. Egy megromlott szerelmi kapcsolatot nem képes rövid úton fölszámolni, sokáig csak a tépelődés és az önáltatás marad: „mondogatom, hogy semmi, semmi, mondogatom, hogy így is jó”, míg - elnyújtva - megtörténik a szabadulás: „az volt a legnehezebb, a berendezett sírboltból kiszökni”. Hogy lehetetlennek látszik kilépni egy befejezett, jövő nélküli kapcsolatból, nem partikuláris emberi gyön- geség - kortünet. A berendezett sírbolt az élet hazugsággal és áltatással behálózott illúziója, önáltatás és elgyávulás az alapja, akuttá válva pedig nemcsak a napokat, éveket rontja meg, hanem az élet maga is megmételyeződik. Félig bevallott élet, félig élt élet, félig véghez vitt szabadulás: a „nem csak menni, elmenni kellett volna” - keserű tapasztalata egyként igaz a bedőlt szerelem fölszámolására és arra az életre, sorsra, amely a jelenidejüség kalodájába akarja belekényszeríteni az embert, korlátozza élet és sors arányos és vágyott alakításában. A magánéletben, a közéletben, a kisebbségi és a nemzeti történelmünkben egyként. Elmulasztott utak, kizökkent idő, legyőzött, kényszerpályára tolt nemzet és történelem, keserűség és kudarcok sorozata - gyakori hívófogalmai Csoóri Sándor költészetének. Mert mindvégig a teljes életért lázad, akár földi hatalmakkal - „Nektek csak szó volt, iramló beszéd, / Isten könnye egy szakadékban, / körülállható test, mely folyton vérzik, / mindegy, hogy tövissel koronázó nagypéntek van, / / vagy rózsát lávázó pünkösd. Nekem / az életem volt” (Badar vallomás a hazáról) akár Istennel pörölve. Mert nemcsak sóvárog, vágyik a teljességre, hanem részleteiben birtokolja is: mindenekelőtt az érzéki szerelemben és a természettel való örömteljes, megrendült találkozásokban. Ezért a nagyfokú személyesség, az egyes szám első személyü megszólalási mód hangsúlyos, nemritkán pátoszos használata: a személyesség nemcsak hitelesíti a versbeli megszólalót, s nemcsak az elszemélytelení- tő korral szembeni tiltakozás formája, hanem a pör dilemmás igazolása is: „Ha eny- nyi volt az élet, jó, hát belenyugszom. / De ha több? Ha még ezer ablak-villámlás / fényébe kellett volna odaállnunk / egy országért, magunkért és mi fakéreg-arccal / csak úgy arrébb kullogtunk?” Végül is a teljes emberi szabadságról szól a legtöbb Csoóri-vers. Arról az élhető, emberszabású közösségi létformáról, amely engedi, sőt bátorítja az önépítést, önkiteljesedést, önrendelkezést a „közös ihlet” jegyében. Amely után, vélekedjünk bárhogyan is jogról, joggyakorlatról, szükségszerűségről meg egyebekről, az elmúlt száz esztendőben mi, Kárpát-medencei magyarok jobbára csak sóvárogtunk, de részünk benne legfönnebb mutatóban, ha lehetett.
