Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Duba Gyula: A Fórum (kora) ideje, avagy Egykor a Hétben - II. (esszé)
50 Duba Gyula dani mintegy annak visszhangjaként, hozzászólások tucatjait jelenteti meg a lap. Az őszinte közheszédben megfogalmazódik magyarságunk vágya és igénye a maga népi kultúrája iránt. Amikor a nemzetiségi identitás kérdésére utalok, ezekre gondolok elsősorban. Mit jelent és hogyan kell magyarnak lenni?! Mint lehet és kell kultúrát teremteni? Akár banálisnak tűnhetnek az ilyen kérdések, de a kisebbség számára alighanem megkerülhetetlenek. A hatvanöt éves Fábry Zoltánt köszöntve, a stószi író Emberek az embertelenségben című, erősen cenzúrázva megjelentetett művéről Fonod Zoltán ír méltatást. Bábi Tibor a Tízezer év árnyékában című poémájából közöl részleteket, Turczel a költői utánpótlás születéséről ír elvi cikket. Mindezzel azt is érzékeltetni kívánom, hogy alig ismerjük ezt a történelmi időt, amelynek mélyén már-már földrengésszerűén dübörögnek a szellemi erők. Tőzsér leszerel, megjelennek a Mogorva csillag, Az utolsó betyár, a Nyelvek és emberek és a Noteszlapok című munkái. Tolvaj Bertalan keletről küldött írásai friss és okos hangon szólnak, s a szerveződő gondolkodás mérvadó értékeit jelentik. Mintha valamiféle gondolati reneszánsz érlelődne, amely politikai oldódást és szellemi tisztulást sugall. Az irodalmi gondolkodást egyre nagyobb felszabadultság jellemzi. Persze, minden nem történik nem problémamentesen! Miért nem értein a kötéltáncost! címen észrevételeket közöltem a Fórumban a nyitrai egyetemisták irodalmi lapjáról és a verseikről. Lírájuk hangulatát ok nélkül pesszimizmusnak, irodalmi utánérzésnek véltem. Csanda Sándor megvédte őket, magányérzésüket fiatalos tanácstalanságnak hitte. Mindkét írásban volt igazság is, félreértés is, ám fontosabb, hogy azok a költészet mélyebb értelmezéséről, az életérzésről és az egyén lelki életének autonómiájáról induló közbeszéd előjelei lehettek. Egy másik írásom Emberek a lejtőn címen jelent meg. Az alapanyagot - száraz tényleírásként - a felsőbbségtől kaptuk, és egy vezetőről szólt, aki dogmatikus fellépésével és a személyi kultusz jegyében törvénytelenségeket követett el, ezért a bíróság elítélte. A történetet beletrizálnom kellett. Az írás nagy figyelmet kapott, utalva a társadalomban lévő feszültségekre, számos levél érkezett rá, majd az egészet vegyes értékelés követte, azután több ilyen anyagot és megbízást nem kaptunk. A benső erőkből táplálkozó, jó értelemben vett „ügybuzgalom” azonban dolgozott a szerkesztőségben, már-már „dühödt elszántsággal” írtuk képes riportjainkat, elemezve és bírálva, felfedezve a vidéki életet, a társadalmi megújulás jeleit, a közhangulatban keresve a fejlődés lehetőségét, a nyitottabb formákat. S ezen belül mintha valamiféle verseny, egészséges vetekedés, rivalizálás kezdődött volna a szerkesztők között: ki tud jobbat, többet, értékesebbet írni! Hasonló „szellemi forradalmak” benső érése és összefüggései szinte követhetetlenek, néha észre sem vehetők vagy nem kirívóak, de érezni őket. Az Ügy szolgálatának metafizikája azonban érzékelhető: benne van a belső hitre és ösztönös értékrendre támaszkodó munkafegyelemben, a jóhiszemű, gyanútlan alkotásvágyban, ami általában a Hetet és irodalmi értelemben a Fórumot jellemezte.
