Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Duba Gyula: A Fórum (kora) ideje, avagy Egykor a Hétben - II. (esszé)
A Fórum (kora) ideje, avagy Egykor a Hétben - II. 51 3. Annál is inkább, mert ekkor már a nagyobb vállalkozások is feltűntek. A tápászko- dó kisebbségi író a talpára állt. Hitelesen és mélyen érzi életvalóságát, megéli és érzékeli nemzeti kötődését és társadalmi helyzetét, sejti hivatását és felelősségét! Formát keres és talál, hogy önmagán keresztül elemezze közösség és egyén viszonyának erőrendszerét, s azt próbálja megjeleníteni. Egyre nagyobb fába vágja fejszéjét! Nem könnyen megérthető csapdahelyzetben van, olyan szellemi kelepcébe került, amely külső szemlélő számára talán meg sem érthető; ahogyan az irodalom bonyolult zártságában, súlyos és értelmetlen tabula rasa után újrafogalmazza önmagát! Az irodalmak története, szellemisége folyamatos, drámai helyzetekben sem ismer szakadékokat, üresjáratot. Legfeljebb vannak soványabb vagy termékenyebb időszakai, de a terméketlenség és léttelenség állapotát aligha ismeri! Különösen a 20. században nem. Ilyenkor az ösztöneire kell hagyatkoznia, mert közvetlenül a tényekre van utalva, és esztétikai értékeit, valóságszemléletét kell újrafogalmaznia. A „nyelv- telenség” után, az intézményhiány és „emlékezetkiesés” állapotában újra kell teremtenie önmagát. A kötelező eszme és elmélet nyűgei mellett ez tartott több mint egy évtizedig. S amikor az irodalom életerői dolgozni kezdenek, törvényszerűen feszegetni kezdik a kényszer falait. A dogmatikus hatalom egyoldalúságát nehezen tűri a gondolat. Az irodalom megújuló kedvének az újszerűség a rokona. Lovicsek Béla hatásos regénye után a Tűzvirág című munkáját közli a Fórum. Ugyanott jómagam Idegen szem című kisregényemben a szövetkezeti élet és faluiét helyzetei mellett a skizofréniával mint esztétikai lehetőséggel kísérletezem. Rácz Olivér is jelentkezik a Fórumban, készül nagyregénye, a Megtudtam, hogy élsz, Dobos László pedig a Messze voltak a csillagokból közöl részletet. Ilyen általános felbuzdulásban jön el az ideje az első összegző irodalmi vitánknak. A közös gondolkodás természetében, az önmagára összpontosuló kölcsönösségben van valami őserőszerü, elemi azonosság, mely robbanásszerűen kitörhet. Ki tudná, milyen volt a kozmikus jelenségek kezdete, az „ősrobbanás”? A példa mosolyra késztető, ám szemléletes. Irodalmunk nagyon szerény „kozmosz” akkoriban, robbanásai is ezzel arányosak. De az önvizsgáló gondolkodási kényszert, a szellemi energiákat így is érezzük benne. A vitát Tőzsér Árpád Egy szemlélet ellen című írása robbantotta ki, s tegyük hozzá, alkalmas időben. Erős kritikai élű munkáját esz- szének nevezném, annyira személyes és gondolatgazdag, felfedező természetű. A maga korában szokatlanul újszerű, feltáró írás, melyben a költő az 1950-es évek sematikus „irodalmisága” ellen lázad fel. Ami igazából inkább a gyanútlan lelkesült- ség lírája, a célszerű jelszavak költészete, és valamiféle szentimentális érzékenység, az eszményi szép és jó már-már vallásos hite. Tőzsér igazi érdeme nem is az, hogy írásában meggyőző erővel mutatott rá a sematikus líra sekélyességére, elemi mű- vészietlenségére, hiszen mindezt akkorra már általánosan elítélték, hanem az, hogy érzékletesen és pontosan, elméletileg megalapozottan fogalmazott meg egy újszerűén ható esztétikai szemléletet. A bírált példák - Dénes György, Veres János, Zala
