Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Gál Éva: Kisebbségi ideológiák és magatartásmodellek a határon túli magyar közösségekben II. (tanulmány)
40 Gál Éva A korra jellemző magatartásformákat összegzi Szombathy Viktor Elesni nem szabad című regénye. A regény ifjú párjának útkeresése: megőrizve magyarságukat, nem hivalkodva vele, az új állam keretei között élni a közösségért. A birtokos nagyasszony választotta út egyfajta mecénási szerep lenne, ha anyagilag megvalósítható volna. A nagyasszony birtokait hitelek terhelik, ő viszont, ha nemes ügyről van szó, mindig feláldoz belőle valamennyit. Ez az út végképp járhatatlannak mutatkozik. Negatív példaként állítja elénk az egyik figura köpönyegforgató viselkedését: a pesti kaszinóban sajnáltatja magát, otthon, az Ipoly mellett viszont az új hatalom kegyeit keresi. Az 1920-as évek kavarodásából egy gyakorlati megoldás bontakozik ki: A másik, hogy nem szabad elmennünk. — Ki tiltja? — A nagy család íratlan törvénye, amelyet annyian, s oly sokszor megszegnek! Én nem megyek Amerikába, sem dollárért, sem hírért, mert itthon a helyem.”4 Líraibb megfogalmazást Tamás Mihálynál találunk: „A föld a haza és nem a király, haza a hegyek és erdők, de nem a kupec, aki a bort megveszi, és nem a gatter, amely a fák törzsét deszkává aprítja... haza a virágos almafa és az üldögélő emberek a templom kerítésén... én nem maradhatok... nekem haza kell mennem...”5 A fenti két idézet két dologra irányítja a figyelmet. Egyrészt az otthonmaradást állítja értéknek, az otthoni helytállást, munkát, életet. A menni vagy maradni problémája minden határon túli magyar közösség megkerülhetetlen kérdése volt az adott korszakban. Erdélyben izzott fel ez a kérdés talán a legkorábban, legtisztábban. Reményik Sándor Eredj, ha tudsz! című versében az otthonmaradást jelöli meg a jövő követendő példájának, Kós Károly a Kiáltó szó ban pedig az önálló erdélyi kultúra megteremtését sürgeti 1921-ben. Külön elmélet, speciálisan szlovenszkói nem született, mintha a polémiát az itteniek helyett is elvégezték volna Erdélyben, azonosulni tudtak vele. Ez a helytállás a „levegőben” volt, ezt tartották etikailag helyesnek. Másrészt a haza fogalma körvonalazódik az idézetekben. A haza nem a király, tehát nem egyenlő az állammal. A problematikussá vált haza a kisebbséginemzetiségek számára a szülőföldben lett megragadhatóvá. A haza meghatározása körülbelül minden nemzetiségben hasonlóan alakult. „Haza-tudatunk minden szűk, túlexponált hazafias nevelés ellenére sem azonos az állam-haza tudatával. Magyar- országot sem tudjuk hazánknak, de az egész Csehszlovák Szocialista Köztársaságot sem, majdnem így is mondhatnánk: idegen Pest is, idegen Prága is. A mi haza-tudatunk Dél-Szlovákia és a vegyes lakta területekre szükül. .. .nem az egész államra hivatkozunk, de annál inkább a földre, ahol apáink és nagyapáink születtek, tehát a Csallóközre, Mátyusfóldre, az Ipoly mentére, Gömörre, a Bodrogközre”6 - olvashatjuk Kardos István, ugyan a tárgyalt korszaknál későbbi, de a két világháború közötti időszakban formálódó hazafogalom később is érvényes meghatározását.
