Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - IRODALMI SZEMLE - Bárczi Zsófia: Szörnyek könyve - Tereza (novella)
28 Bérezi Zsófia jólesőn sikoltozzon a fehér csempés, visszhangos helységben. Olykor még a haját is tépdeste, vagy a csempébe verte a fejét, közvetlenül az ajtó mellett, kopogott a fal, kipp-kopp, majd megint: kopp. A fájdalom jóleső bizonyosságában megnyugtatóan valóságosnak érezte önmagát, érezte a sajgó testet, így biztos lehetett a létében, biztos a holtaktól elválasztó anyag jelenvalóságában. Ilyenkor elnémultak a lelkek az ajtó mögött, volt, hogy szét is rebbentek néhány órára, és Tereza végre elaludhatott, hosszan és mélyen, álomtalanul. De elöbb-utóbb mindig visszajöttek, beférkőztek az álmaiba, és idegen életek vágyaival fertőzték meg. És Tereza rájött, hogy milyen magányos. Egy idő után elviselhetetlenné vált. Nem tudni, mi volt a rosszabb, az életét halkan beszövő magány, aminek finom hálóját épp csak meglibbentette Amparo és Izolda barátsága, vagy a mohón várakozó lelkek. Sejthető volt, hogy Tereza hamarosan megadja magát a sorsnak. De nem ez történt. Egy szép napon fogta magát, és elköltözött. Felszámolt mindent, ami Kádushoz kötötte, még a postafiókját is megszüntette. A dolgok néha csak úgy megesnek, váratlanul, értelmetlenül, és általában nincs megnyugtató magyarázat. Ki tudja, rátaláltak-e a lelkek. Amparo és Izolda mindenesetre nem hallott róla többet. Jozef Suchoža: Zen-kert
