Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - IRODALMI SZEMLE - Bárczi Zsófia: Szörnyek könyve - Tereza (novella)
BARCZI ZSÓFIA Szörnyek könyve Tereza Tereza kiegyensúlyozott volt. Amparo iszonyatos józansága és Izolda teljes érzelmi önkívületei között maga volt a megtestesült normalitás. Kevesen tudták, mekkora árat fizetett ezért. Gyerekkora lobogó gyertyák és homályos sejtelmek közt telt, a permanens spirituális epifánia mindent beborító transzcendens ködében. Tereza anyja és nagynénje ugyanis látó volt. Mindketten mást láttak, Tereza nagynénje a jövőt, anyja pedig a holtakat. Tereza gyerekkorában állandó volt a nyüzsgés, tanácstalan, kétség- beesett és egyszerűen csak kíváncsi emberek adták egymásnak lakásuk kilincsét. Korán feltűnt neki, hogy ugyanazok az emberek, akik esténként áhítatosan csüggnek anyja jóslatain, délelőtt elfordulnak, ha találkoznak a péknél. Mikor beiíratkozott az egyetemre, végképp minden kapcsolatát megszakította a családjával. Egyébként építészetet tanult, a Kádusi Egyetemre csak később és véletlenül keveredett. Itt találkozott Amparóval és Izoldával. Ahogy mondani szokás, életre szóló barátságot kötöttek. Kiegyensúlyozottsága ellenére volt pár dolog, ami Terezát mindig felzaklatta. Amparo konok hallgatása, Izolda eksztatikus rajongása, de leginkább a hétköznapi dolgok mögött rejlő összetettség, az, hogy minden más, mint aminek tűnik. És ráadásul ott volt a lakás. A saját, fényjárta, ragyogó fehérben és meleg sárgában pompázó lakása, ahol egyetlen kósza árnyéknak sem marad hely az akkurátusán tisztán tartott sarkakban. Nappal. De éjszaka lelkek tanyáztak mindenütt. És nemcsak tanyáztak, hanem beszéltek is, sőt, egyenesen zsibongtak, lökdösődtek és tülekedtek, mind Elvirához akart férkőzni, és Elvira olykor majd belesüketült az elviselhetetlen lármába, de úgy tett, mint aki nem lát és nem hall, pedig a lelkek tudták, hogy lát és hall, ahogy előtte az anyja, őelőtte meg a nagyanyja — úgyhogy teljesen fölösleges volt az igyekezete. Mégis, Elvira rögeszmésen tagadta a túlvilágot, a keddi kártyapartikon szenvedélyes vitákba keveredett vendégeivel, vitatta a túlvilág létét, és közben megpróbálta kizárni a tudatából a lelkek vidám röhögdicsélé- sét, tiszta szerencse, hogy eleve halottak voltak, szörnyű lett volna, ha a nappaliban röhögik magukat halálra. Egyetlen érintetlen hely volt csak a lakásban, ahová nem hatolt be a túlvi- lági zsibvásár, a fürdőszoba, ki tudja, miért. Terezának nagyjából mindegy is volt, nem firtatta az okokat, meg úgysem lett volna kitől megkérdeznie. Persze az anyja ott volt, ott lett volna, ha képes megbocsátani neki, de Tereza éppen őt okolta a lakásában lebzselő lelkekért, így hát maradt az, ami volt: távoli, elméleti lehetőség. Tereza pedig megelégedett azzal, hogy időnként magára zárja az ajtót, és hosszan,
