Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - IRODALMI SZEMLE - Ács Margit: Doktorátus (elbeszélés)
8 Acs Margit Más alkalommal meg elmesélte, hogy amikor a harmincas években a választások előtt összeírták a szavazásra jogosultakat, a náluk járó összeíró sokáig ott ragadt, és elbeszélgettek. Neki tulajdonképpen nem járt szavazati jog, mert nem volt iskolai végzettsége, de az az illető azt mondta: Asszonyom, az nem lehet, hogy egy olyan intelligens valaki, mint Ön, ne szavazhasson. Ez a dicséret, ez volt a nagyanyja érettségi bizonyítványa. Sőt. A doktorátusa. Nagy-nagy hála járta akkor a szívét az iránt az ismeretlen összeíró iránt, aki olyan boldoggá tudta tenni ezt az asz- szonyt, amilyenné se férje, se gyerekei, se unokái nem tették. Ezek az emlékezések őt is felbátorították a témákat illetően, s amikor már az aznapi menüt és a gyerekek betegségeiről a helyzetjelentést leadta, szóba hozta a férje látogatását a pártközpontban. Gondolta, ez talán hízeleghet a családtagok előmenetelére irányuló hiúságának. E célnak megfelelően adta is elő: neves írók csoportja a most szerveződő folyóiratuk szerkesztőjének kérte fel a férjét, s azért járt a pártközpontban a legnagyobb fejeseknél, hogy dűlőre vigyék a dolgot. De hát csak bizonyos feltételekkel járulnának hozzá a lap beindulásához, úgyhogy nem fog menni, sajnos. A nagyanyja izgalomba jött: És ez az írók lapja lenne? És mit mondtál, kivel tárgyalt? - Aczél Györggyel. Tudod, ő a második ember Kádár után. - A nagyanyja egész testével préselte ki a hangokat, mert az izgalomtól a nyelve kiduzzadt a szájából, s percekre elvesztette beszédképességét. Hogy lehet ilyen fontos dolgot a második emberre bízni? Miért nem Kádár intézi az ilyet? Adnak egy lapot az íróknak, aztán megint itt lesz az ellenforradalom. Ezt nem szabadna hagyni. A Kádár tud erről egyáltalán? Ő habogott valamit, de a nagyanyját az nem érdekelte. Kemény tekintettel nézte, a feje remegett: Azt nem akarhatod, hogy ellenforradalom legyen megint! Neked is fiaid vannak! Igaz? - Ő megint habogott, a nagyanyja erre se figyelt, hirtelen kiment belőle az izgalom, visszahanyatlott, és megsemmisítő utálkozással megállapította csak úgy magának: De. Te képes vagy. Te olyan vagy. - Ő jól tudta, hogy az ötvenhetes ügyére gondol, amivel akkor - ő, a mindaddig csöndes mintadiák — alaposan fejbe kólintotta a családot. Hogy akkor mit érzett, mit gondolt hazafelé és még napokig? Nyilván fájdalmat érzett. Az érzelmek sokkal egyszerűbbek, egynemübbek, mint a hozzájuk fűzött magyarázatok. Nem emlékszem, hogy megfogalmaztam volna magamban, ami pedig keservesen igaz volt: ellenségei vagyunk egymásnak. Nemcsak ő tart engem ellenségének, hanem én is kénytelen vagyok őt azok közé sorolni, akik ellenében élek, mióta az eszemet tudom. Azt sem kellett megfogalmaznom, hogy mindez nem változtat mélységes összetartozásunkon. Minden szál, amely a földhöz kötöz, rajta fűződik keresztül és eltéphetetlen. Egyszerűen csak betöltött véglegessé vált elhagyatottságom fájdalma. Ugyanakkor világosan láttam, hogy pokolian komikus ez az egész. Értelmiségi barátaim egyikének-másikának nagy nevetve meséltem el, hogy van egy iskolázatlan nagyanyám, aki nem tartja Aczél Györgyöt elég kompetens tárgyalópartnernek az írók folyóirata ügyében, mert az olyan fontos ügy, hogy
