Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - IRODALMI SZEMLE - Ács Margit: Doktorátus (elbeszélés)
Doktorátus 7 kodva kilöttyintette az üvegből a vizet, hogy ne a retikült áztassa át a nagy sietésben, ám a vízzel együtt a kulcscsomót is kiöntötte, amely valahogy beleeshetett az üvegbe, s persze, izgalmában nem vette észre. A házuk kapujánál érte az újabb sokk, nincsenek meg a kulcsai, de bámulatos módon rájött, mi történhetett, visszament a temetőhöz, és megtalálta őket. Jó féléve még ennyire talpraesett volt. Sosem járt el dolgozni, kenyérkereső munkát csak zsenge lánykorában végzett, amikor cselédnek szegődött Pesten, mégis pénzt csinált a semmiből egész életében. Művésze volt a takarékoskodásnak. Nagy uborkásüveggel ment a piacra, zárás után abba vette meg a kofától fillérekért a törött tojásokat, s rögtön feldolgozta tésztának, néhány óra múlva ott száradt a rengeteg metélt a szekrények tetején. Hajnalonként a tőlük messze eső nagycsarnokban szerezték be a húsos csontot, s abból fasírt, pörkölt, rizses vagy tarhonyás hús, néha még sült is készült, meg persze leves. A libanyak bőrét megtöltötte hurkának. A legnagyobb szükölködés idején, a jegyrendszer alatt is volt náluk sütemény, leginkább szalagárés sütemény - később megismerte a szót helyesen is: szalalkáli. Valami vegyszer, amitől omlós lesz a szegényes összetételű tészta is. Sokat lábatlankodott körülötte főzés közben, lopkodta a lekvárdarabokat a buktáról, gombócról, s amíg várták, hogy elkészüljön az étel, nagyanyja a konyharuhából babát kötözött-formált ügyesen. Mindenféléből tudott babát csinálni, kukoricacsuhéból, vadgesztenyéből. Egyszer a háború után nyúlós-folyós lett a kenyérbél, rossz lehetett a liszt, amiből dagasztotta. Meghozták a péktől, és majdnem elsírták magukat, amikor felvágták. Abból a barna masszából is babát mintázott, szabásnál leesett apró textilmaradékokból ruhát is tüzködött rá. Abban nőtt fel, hogy ők dehogyis szegények, minden nap van rendes ebéd náluk, s a maradékot egy erre tartott kislábasban félreteszik a koldusuknak. A főzés volt mondhatni az egyetlen közös téma. De idő múltán a nagyanyja néha felidézte valami emlékét, irtózatos erőfeszítéssel kigördítve a száján a hangokat. Ki tudhatná, hogy valóban a közlésvágy müködött-e benne, vagy a rítusnak engedelmeskedett, amikor méltósággal feltámaszkodott a kanapén, mint aki végrendelkezik? Az ő számára váratlanul kiderült, hogy a nagyanyja apja jó családból származó, felvidéki úriember volt, a családja például fiatalkorában a tengerhez küldte gyógyulni a tüdejével. Aztán elzüllött. Azért is került abba a kis hegyi faluba. Mindent elivott. Egyszer ők, lányok és a mama egész télen megállás nélkül hímeztek, összerakták kimosva, kivasalva egy nagy kosárba, hogy az árából a tavaszon cipőt vegyenek. ÉS Ő ELVITTE ÉS ELITTA AZ EGÉSZET. A nagyanyja nem azt mondta, hogy az apánk, vagy hogy az a gazember. Csak így emlegette sötéten: ő. És amikor ezek után hazajött — kínlódta ki a szavakat -, én ránéztem, és láttam, ezt így hidd el: én láttam: EZ A SÁTÁN. Na, szegény Papus - gondolta ő önkéntelenül -, aki ezt az izzó férfigyülö- letet egészséges, felszínes, csibészes kedéllyel viselte el a házasság hatvanöt éve alatt. Ezáltal még az is kiderült, miért nem szereti Mamus a magyarokat. Züllött urak.
