Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - SZEMLE - Szalay Zoltán: Szeretetről, cinizmusról, tengeri uborkáról (Raymond Carver: Kezdők; Charles Bukowski: Forró vízi zene; Wells Tower: Elpusztítva, fielperzselve)
88 SZEMLE gig, hogy aztán egy egészen váratlan és megrázó kapcsolat kialakulásának lehessünk tanúi a házaspár és egy vadidegen cukrász között. Hasonlóképp, a Csak beszólok a csajoknak, hogy elhúzunk sem kifejezetten cselekmény nélküli történet, még ha a színfalak ugyanolyan közönségesek és átlagosak is, mint a többi esetben. Ami ugyanis kivétel nélkül minden Carver-novella elidegeníthetetlen jegye, az a nyomasztó hétköznapok, a lecsúszott átlagemberek nyomorúságának kivételesen hiteles ábrázolása. Minden novellára jut egy-egy házasságtörés vagy szétroncsolódott kapcsolat. A legfrappánsabban mindez talán a Nyugalom című remek novellában jelenik meg, ahol egy borbélyszalonban zajló jelentéktelen vitáról olvashatunk, a szöveg végén azonban a narrátor létfontosságú döntést hoz, s néhány sorban feltárja előttünk zaklatott gondolatait. Érdekes ennek a novellának a felépítése: az egyik szereplő történetet mesél, miközben e szereplő és hallgatói között valamiféle feszültség keletkezik, s ez a feszültség a szöveg végére előtérbe kerül: ez a párhuzamos történetvezetés számos Carver-novellában megjelenik, különösen gazdagon rétegzetté téve őket. Az mindenesetre egyértelműen kitűnik ebből a kötetből, hogy a Carver-uni- verzum nem valamiféle rideg világ, hanem mindvégig azt a megfoghatatlant kutatja, amiről akkor beszélünk, amikor a szeretetről beszélünk; s hogy egy kegyetlen, bár még elkövetője számára is váratlan bűntényt ugyanolyan lebilincselő erővel képes ábrázolni, mint a nagyon nehezen megközelíthető, a szentimenta- lizmustól nem távoli részvétet. „Több is volt ebben a történetben, tudta jól, de nem volt képes szavakba önteni” - olvashatjuk a nyitó novella, a Miért nem táncoltok? utolsó bekezdésében. Talán épp ez lenne az a bizonyos minimalizmus. Charles Bukowski: Forró vízi zene című novelláskötete gyökeresen eltérő minimalizmussal szembesít bennünket. A legendás Bukowski-féle cinizmusnak Carvernél nyomát sem találjuk, Bu- kowskinál azonban felfedezhetünk olyan stílusjegyeket, amelyek nem idegenek a Carver-szövegektől sem, s tulajdonképpen a minimalista írások általában nélkülözhetetlen elemeit jelentik. Mindkét, fé- lig-meddig akár klasszikusnak tekinthető amerikai szerző szövegeiben burjánza- nak a szociografikus leírások, a lecsú- szottak világának ábrázolása, csakhogy míg Carver eszközei az együttérzés, a részvét, a megértés, addig Bukowski a végsőkig szókimondó, tiszteletlen és bárkit lealázó. „Apám temetése olyan volt, mint egy hideg hamburger” - kezdi Az apa halála I című novelláját. Ha Carve- rét nem neveztük hideg világnak, ezt sokkal inkább annak titulálhatnánk persze, csak ha hiányozna belőle az a fenomenális humor, amely igazán emlékezetessé teszi ezeket a darabokat. A Forró vízi zene a második magyarul megjelent Bukowski-novelláskötet, a 2009-ben napvilágot látott A semmitől délre után, s talán annál is izgalmasabb szövegeket tartalmaz. Még ha egy idő után valamelyest el is laposodnak a történetek, s kezd elegünk lenni a szexéhes alkoholista férfiak dühöngéseiből, vitathatatlan, hogy a Forró vízi zene tártál-
