Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - SZEMLE - Száz Pál: Hogy írjuk le azt a szót, hogy hiteles? (Hizsnyan Géza: Színházi világaim; Koltai Tamás: Miért gyáva a magyar színház)
86 SZEMLE talánosan a funkcióját, s ez lehet a fent említett általános nézőpont. Terítékre kell kerüljön a dráma és az előadás viszonya, az értelmezői szándék, a térhasználat, a stílus, a színészi játék, a képiség és a han- giság, az aktualitás, az előadás kontextusa. Egy kritika alapuljon elemzésen. Ennek Elizsnyan kritikaírói módszere szinte teljesen meg is felel. Pontos, szinte már aggályos következetességgel - igazi orvos - végigvitt, míg Koltairól ugyanez ritkábban mondható el. Hizsnyan általában hosszasan - néha túlságosan és feleslegesen hosszan - boncolgatja, elemzi a drámát, majd az értelmezői szándékot tetten érve bontja szét elemeire az előadást. Koltai általában az előadás kontextusával kezdi, a színház (vagy alkotók) és annak aktuális produkcióinak helyzetével, aztán lassan sor kerül a többi dologra- általában tömören, de nem mindig pontosan megnevezve. Éppen ezért elég változó a kritikák színvonala, előfordul, hogy elkent írások születnek, vagy elemzés helyett a leírás szintjén maradnak a dolgok (főleg a külföldi előadások kritikáiról mondható el, а В + B (Brook-Be- ckett: Töredékek) címűben teljes egészében). Noha szövege olvasmányos, életteli, az olvasóban ritkán alakul ki benyomáson túllépő komplex kép az előadásról- függetlenül attól, hogy látta-e azt. Hizsnyan szinte megröntgenezi, megoperálja az előadást, Koltai inkább lezser úriemberként igyekszik venni a lapot vagy visszadobni a paklit. A két kritikus stílusa is teljesen különböző. Koltai kritikusként mint író működik, egyszerre lesz árnyalt és kissé ironikusan távolságtartó, például olyan szavak használata miatt, mint a töppedt, bávatag, csiricsáré, kásásán artikulál - ezt lehet szeretni, vagy nem, olvasója válogatja. Hizsnyan szépen lejtő, egymásból épülő mondataiban nincs hányavetiség, ám gyakran vagy száraz lesz, vagy elaprózza magát. Szemlélteti az összefüggéseket, folyamatokat, pont ezért külön figyelmet érdemelnek az összképet és/vagy tendenciákat leíró esszéi (Alternatív alterego, avagy A szlovák színház stíluskeresése', Stílusváltás a német színházban?, Szintézis stb.). Itt lenne jó tudni, kinek szólnak az írások. A szakmának? A szélesebb közönségnek? A kultúra embereinek? Hogy nem zsurnálkritikával van dolgunk, az világos, noha Koltai kicsit ebbe az irányba tolódik. Megtalálja az utat, annyira olvasmányos, és annyit szakmázik csak, hogy megfeleljen az ÉS olvasóinak. Van egy vesszőparipám. Leírhatja-e a kritikus azt a szót, hogy hiteles, s ha igen, hogyan? Kimondják mindketten, de szerencsére nem így, magában. Szerencsére. Koltai szarkasztikusán írja egy helyen: „hitelesen el van játszva”, Hizsnyan pedig szinte csak olyan értelemben használja, hogy ettől és ettől (az eszköztől) válik hitelessé. A legérzékletesebben, azt hiszem, ebben mutatkozik meg a kettejük attitűdje közti különbség. (Hizsnyan Géza: Színházi világaim. Madách-Posonium, Pozsony, 2010; Koltai Tamás: Miért gyáva a magyar színház. Kalligram, Pozsony, 2010) SZÁZ PÁL
