Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - SZEMLE - Koncz Tamás: Szívügyi protokoll (Térey János: Protokoll)
78 SZEMLE a pár mondatban - mely réteg egyébként a 98 százalékból él, abból lát hasznot. Elitista szemlélete ellenére Mátrai azért sok budapesti helyszínen megfordul - nyomában pedig Térey alaposan feltérképezi a várost. Új és szeretetre méltó vonás a Protokollban, hogy az események többnyire igazi terekben játszódnak. Jó például a Bambi dominózó közönségéről olvasni, vagy a Műszaki Egyetem szobor kvartettjének újjáépítéséről - életszerűbbé teszi az amúgy is valóság közeli történetet. Részletgazdag leírásaival, életképeivel a Protokoll hely- és korrajz. A nyitott szemmel járó ember felismerheti benne környezetét, miliőjét - vagy akár saját magát, Térey ugyanis nem fukarkodik az életből átvett alakokkal. Az e- gyetlen kérdéses pont benne maga Mátrai Ágoston: korunk hőse, a mai Pecso- rin vagy éppen a tulajdonságok nélküli ember. Végső soron mindent tudni róla, csak azt nem, ki ő valójában. Napirendje sűrű és - szíve szerint — tartalmatlan, de hű hozzá; egy külügyér, pályájának delén, bukásra vagy továbblépésre készen. Ugyanakkor mindenben egyfajta titokzatos kettősség jellemzi. Hedonista, miközben távolságtartó és tudatos; romlott, de csak annyira, hogy átlássa, túlélje a társas és diplomáciai játszmákat - s emellett tiszta is, megőrizve tartását. Nem tett semmi rosszat, igaz, emlékezeteset sem; lázadásra, talpnyalásra egyaránt alkalmatlan, bár mindkettőhöz lenne tehetsége. Élete transzparens az olvasó előtt, akár egy nyitott szekrény: elegáns öltöny, nyakkendő, „komoly sámfához szoktatott” cipő - kis foltokkal, melyek megvetésre nem, csak pletykára érdemesek. Mátrai ízig-vérig a jelen embere, annyira, hogy múltja és jövője sincs igazán: tervezni képtelen, családtagjaival pedig csak formális kapcsolatokat tart fenn - beteglátogatás, unalmas ebédek. A gyerekkor idillinek és ködösnek tűnik, középpontban egy szelíd, halott Istennel; a kertész apával. Ehhez képest lesz aztán minden őszintéden és hideg, maga Mátrai is. A szeretet vágya átjárja a Protokoll minden sorát, hogy aztán a 2x2 józansága dermesszen: „Most akkor én nagyon boldog vagyok”, tudatosít szex közben Térey hőse, figyelve magát; máskor pedig: kételyek, undor, önemésztő szégyen. Szeretői közül talán még Blanka áll hozzá legközelebb, aki ráadásul az unokanővére - de hiába a közös múlt, hasonló észjárás és akarat, nem elég a megváltáshoz. Az önfeledtség teljes hiánya mérgezőbben hat rá az arzénos mondatoknál, a magány ellen pedig a protokoll sima páncélja sem védi meg Mátrait. Ami az Asztalizené ben tömör tragikum volt, az itt mindennapi realitássá válik - ebből adódik a két mű közötti alapvető különbség is. Míg a dráma statikus befejezéssel, mozdulatlan képpel zárult, addig a Protokollban napról napra túlélni kell. Térey figurái ezért sem véglegesek, elbuknak és talpra állnak, és - ami a drámában csak ígéret volt - esélyt kapnak a változásra. Jellemző, hogy a szereplői körből csupán egyetlen ember hal meg a kötet végére - Karányi, az operakritikus, aki nem tud más lenni. A vitriolos tollú, maximalista kritikus képtelen az elfogadásra, a hibát pedig magának sem bocsátja meg.
