Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - ARC - Kránicz Gábor: Bibliai történetelbeszélési módok Juhász Ferenc A halottak királya és Krisztus levétele a keresztről című eposzaiban (tanulmány)
66 Kránicz Gábor meg, hogy az emlékképek felidézésének társadalmi megkövetelése az emlékezőt mentegetőzésre és az ebből következő mítoszgyártásra kényszeríti. Egyén és közösség e logika szerint úgy kellene, hogy megjelenjen egymás számára, mint az egyik tanúvallomása számára az a „másik”, aki hitelesíti az elmondott történetet. A közösség által az egyénről felidézett történet és az egyén által a közösségről adott tanúvallomás azonban még a kettő egybehangzása esetében sem zárja ki, hogy bármelyikük hamis tanúvá váljon. A vallomás szükségszerűen megkövetel egy olyan külső referenciát, amely képes ellenőrzése alá vonni az elhangzottakat, mint például a gyónás esetében.13 A test keresztről való levétele ebben a kontextusban mindenképpen a jelentésadás erőszakos aktusaként határozható meg, amely a keresztnek az époszban rögzített valódi értelmét törli el. Sem az egyén nem képes tanúvallomása által a közösséget, sem pedig a közösség az egyént felmenteni, még abban az esetben sem, ha kettejük bizonyságtétele teljesen megegyezik. Az elbeszélt tragikus eseményeknek nem lehetséges tehát sem egy egyén, sem egy közösség emlékezetében olyan végső értelmet adni, ami nem rejti az esetlegés manipuláció veszélyét. Természetesen mindez igaz az egyéni és a közösségi emlékezésnek egy adott eseményről alkotott történeteire és különösképpen ennek bármilyen típusú összehangolására. Ahogy a keresztről való levétel nem keverhető össze húsvét eseményével (bár a test eltüntetése akár ilyen benyomást is kelthet), ugyanúgy az egy esemény felidézésben és ennek költői reprezentációjában bekövetkező rekonstrukció sem keverendő össze magával a történéssel. A halottak királya szövegében található keresztre feszítés jelenetet tehát nem a keresztről való levétel párhuzamos aktusa oldja fel, még ha ez szükségszerű mozzanata is a passiótörténetnek, hanem húsvét eljövendő jelentésadása. Mindennek fényében ragadható meg e költészet egyre nyilvánvalóbbá váló sajátosan „nagyszombati” transzcendentális nyitottsága. A Krisztus levétele a keresztről nem gyárt egy újabb mítoszt 1956-ról („politikai” semlegessége kifejezett erénye ennek a szövegnek), amelyben saját történetét összehangolná egy közösségével, nem forradalomként vagy ellenforradalomként beszél az eseményekről, hanem úgy fogja fel, mint egy nemzeti tragédiát, amelynek értelme éppen a mindenkori jelentésadásra való nyitottságában ragadható meg. JEGYZETEK 1 Kránicz Gábor: Tükör által színről színre. Bárka, 2009. 2. szám. 2 Bodnár György Juhász époszait a hosszú vers műfaji kategóriájának felelteti meg, amely olyan lírai alkotásként határozható meg, ami epikai és drámai elemeket is felhasznál (Bodnár György: Juhász Ferenc. Balassi Kiadó, Budapest, 1993, 163.). Tolcsvai Nagy Gábor ennek megfelelően mutat rá e műfaj markáns jelenlétére az 1950-es és 1960-as évek magyar költészetében, kiemelve a hasonlóságokat Juhász Ferenc és Nagy László egyes alkotásai között (Tolcsvai Nagy Gábor: Szembesülés a naiv költői világépítés határaival, 1954. Megjelenik Juhász Ferenc A tékozló ország című müve. In A magyar irodalom történetei. Szerk.: Szegedy-Maszák Mihály. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007.)
