Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - ARC - Kránicz Gábor: Bibliai történetelbeszélési módok Juhász Ferenc A halottak királya és Krisztus levétele a keresztről című eposzaiban (tanulmány)
Bibliai történetclbeszclési módok... 67 3 Juhász Ferenc: A halottak királya. In Juhász Ferenc: Eposzok és versek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978. 4 Juhász Ferenc: A tékozló ország. In Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971. 5 Tolcsvai A tékozló ország szövegét csak a történeti eseményt már lezártságában és ezt következményei felől szemlélő krónikás ének műfaja alapján értelmezi a szöveget. (Tolcsvai Gábor: Szembesülés a naiv költői világépítés határaival..., i. m., 455.) A szöveget olvasva azonban korántsem tapasztalhatunk ekkora tárgytávolságot a költői hang és az általa elbeszélt esemény között, hanem e kettő olyan együttállását figyelhetjük meg, amely szerint az énekes még az események konkrét hatásában jelenik meg, ami egyértelműen a jeremiád műfajához köthető. 6 Radnóti Sándor: Halál-líra. Juhász Ferencről. In Mi az, hogy beszélgetés? Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy ne értenék egyet Radnóti kritikájának olyan megállapításaival, mint amilyen például az époszok szövegének időnként az egész koncepció rovására bekövetkező túlírása és az ebből következő aránytalanságok. A kevesebb itt időnként valóban több lenne. 7 Dávidházi Péter: A Hymnus paraklétoszi szerephagyománya. In Dávidházi Péter: Per passivam resistentiam. Változatok hatalom és írás témájára. Argumentum Kiadó, Budapest, 1998, 104. 8 Hasonló módon következik be a beszélő hangjának metamorfózisa a Krisztus levétele a keresztről cimű époszban is, amikor a szöveg Vörösmarty Mihály A vén cigány című versének hangján szólal meg f http://dia.pool.pim.hu/xhtrnl/iuhasz_fcrenc/Juhasz Ferenc-Krisztus levetele a keresztről.xhtml ): „S tudom, hogy nincsen remény! Hisz nincsen remény. Húzhatja ezer cigány, szikráztatva ezer vonót és hegedűt. Hisz ami enyém volt, az most már mind őszi rombolásé, téli pusztulásé. Az most már mind az elmúlásé! Hiába száll, megőszült öreg cigány, megőszült ifjúság-éjszaka, csillagokból szőtt űr-gigász, hiába röpköd hegedüvonód a feszes hegedühúrokon! Nem hegyes zöld sáskaként hegyesen nyilalló hang-lobbanás hegedüvonód hajnal-csúszása napfény-húrokon, nem öröm-beszéd, vigasz-beszéd, vigasság-fénytánc, szerelem-szó. Mert minden mámor aki szólva voltál, minden arany huzavona csiszolódás dallamcsodája, cifra és egyszerű barna hegedühang halálkristályként csorog mint a só, hát törd ketté hegedűd, törd ketté térdeden, fogd jobb és balkezedbe a szilánkos hegedűcsonkokat, s mint elszakadt erekből a vér, lövell a vér a húrkalász-búcsúsóhajon.” 9 Mindez egyértelművé teszi Ovidius szövegének Juhász époszára gyakorolt hatását, ahol a metamorfózis aktusa egyaránt értelmezhető menekülésként vagy büntetésként. Juhász szövegében mindkét lehetőség szóba kerülhet, mivel egyik oldalról az állatok királyává válás úgy is felfogható, mint az ország lakosságának elvesztéséért kapott büntetés, míg másrészről az állattá válás a szöveg egy másik pontján úgy is megjelenik, mint a pusztítók előli egyetlen lehetséges menekülési mód. 10 Martin Buber értelmezése szerint Jeremiásnál már olyan szoros összefüggésbe kerül egyén és közösség szenvedésközösségének problémája, hogy már szinte eldönthetetlenné válik, hogy itt egy egyénről vagy egy csoportról - például a Juhász eposzában is hangsúlyosan megjelenő maradék
