Irodalmi Szemle, 2011

2011/3 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Molnár Imre: Gondolatok Esterházy-képünk alakulásáról (tanulmány)

Gondolatok Esterházy-képünk alakulásáról

49

gyár társadalom minden rétegét, mint azt ő maga is gyakran említette — „nemre, fajra és felekezetre való tekintet nélkül”. Mindehhez hozzátartozik az a nyilvánvaló tény is, hogy Esterházy biztató és pártoló támogatása nélkül az akkori magyar irodalom még nehezebb, még keservesebb körülmények között találta volna magát.

Esterházy támogatói tevékenysége nem valami kényszerű kötelességtudatból vállalt, hanem nagyon is belső meggyőződéséből fakadó aktivitást takart. Egy évvel korábban, 1941-ben, ugyancsak az ő kezdeményezésére létrehozott pozsonyi Madách Könyvesház megnyitóján világosan kifejtette, hogy „a kis nép elsősorban szellemi értékei útján érvényesülhet és szólhat a világhoz [...] a kisebbségi magyarság, amely kultúrájához való ragaszkodással magát tartja meg, de egyben mindig megbecsülendő, fontos európai értéket visz bele környezetébe és a szomszéd népek légkörébe”.2 Neki köszönhető a Könyvesház bölcs névválasztása is: „Ne legyen véletlen, hogy ez a Könyvesház a magyar kultúra legáltalánosabb hatású reprezentánsának, Madách Imrének a nevét viseli. A sztregovai óriás magyar volt, ám géniusza a mi földünkből fakadt. Szlovák falucska szelíd népe között élve jutott el a legvégső emberi kérdésekig, amelyeket müvében számunkra összefoglalt.”3

Ezekből a szavakból, de Esterházy más beszédeiből is világosan kirajzolódik gondolkodásának és cselekedeteinek tudatos irányvonala: küzdeni a magyarság megmaradásáért, európai értékeket képviselve, de mindig „a legvégső emberi kérdéseket” tartva szem előtt. Ma sem találhatnánk a küldetéstudat ennél időszerűbb és tömörebb megfogalmazását a magunk és világunk számára. S e szóbeli hitvallást Esterházy ráadásul az övéiért, azaz a szlovákiai magyar közösség tagjaiért tudatosan vállalt szenvedéseivel és mártírhalálával hitelesítette máig megkérdőjelezhetetlenül.

Mégis úgy érzem, mintha Esterházy János személyét és egész életpályáját valamiféle hűvös tartózkodással kezelnék a mai szlovákiai magyar irodalmi és szellemi élet képviselői (persze ez alkalommal is adassék tisztelet a kivételeknek, akik közül helyhiány miatt most csak Koncsol László,4 Duray Miklós5 és Batta György6) Es- terházyhoz kapcsolódó, irodalmi értékű vallomásairól szeretnék megemlékezni. Ezzel együtt szomorú ténye a szlovákiai magyar szellemi-irodalmi életnek, hogy íróink, alkotóink - a történészeket leszámítva7 - alig-alig foglalkoznak életművével, szellemi hagyatékával, és kiadóink sem törekednek túlságosan műveinek, életrajzának kiadására (e helyütt kivételként ismét csak tisztelettel kell megemlítenem az első Esterházy-monográfíát kiadó dunaszerdahelyi Napot,8 illetve a Budapesten tevékenykedő Isterť és a Méry Ratiot,10 valamint a Komáromi Nyomda és Kiadót"). Úgy gondolom, okkal-joggal lehet hiányérzetünk e téren a felvidéki kiadók, tudományos műhelyek többségével szemben. Az elmúlt szocialista érában, amikor közösségi életünkben olyan személyek töltöttek be fontos posztokat, akik a múlttal együtt Esterházy János emlékét is végképp el akarták törölni, s úgy nyilatkoztak róla, miszerint „azt is ki kellene végezni”, aki Esterházy gróf érdekében közbenjárni merészel,12 bár nehezen érthető, de legalábbis megmagyarázható volt ez a magatartás. Igaz, csak borzongva tudok arra gondolni, hogy miközben irodalmunk valahá-