Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Molnár Imre: Gondolatok Esterházy-képünk alakulásáról (tanulmány)
48 Molnár Imre cenatúra pótolhatatlan feladatköréről, s ennélfogva jelentős szerepet töltött be a (cseh)szlovákiai magyar irodalmi élet fejlődésében. Érdeklődéssel figyelte a kisebbségi irodalmi és szellemi élet fejlődését, ha tehette, részt vett azok rendezvényein, hozzászólt vitáikhoz, képviselte érdekeiket a prágai parlamentben, s a politikai jogérvényesítési küzdelem mellett a magyar kisebbség szellemi-kulturális fejlődését szabta a megmaradás legfontosabb feltételéül. „A Teremtő ránk bízta az életet, hogy benne alkotótársaivá legyünk. Alkotás csak a jó, az eszményi irányban lehetséges” — vallotta egyik programbeszédében a szellemi, irodalmi tevékenységről. Esterházy irodalomszervezői és mecénási tevékenysége, melynek teljes körű feldolgozása bizton megérdemelne akár egy egyetemi szakdolgozatot is, a Tiso-fé- le Szlovákiában bontakozott ki a leghatékonyabban. Ekkor, 1942-ben sikerült elérnie, hogy a szlovákiai magyar írók müvei - első alkalommal - külön sátorban lehessenek jelen Budapesten a Vörösmarty téri könyvnapokon. Megható, hogy Esterházy figyelme a jelenlét megszervezése mellett arra is kiterjedt, hogy saját kezűleg írt meghívókat küldjön szét a magyar szellemi és politikai élet jeles személyiségeinek. Egy ilyen, Herczeg Ferencnek szóló meghívólevelet az Országos Széchényi Könyvtár leveles gyűjteménye őriz: „Kedves Barátom, a június 1-2-3-i budapesti könyvnapon, a védnökségem alatt álló, Vörösmarty téri Madách-sátorban felvonultatjuk majd a mi másodszor is kisebbségbe szakadt magyarságunk teljes szellemi arcvonalát, megmutatjuk erre az alkalomra készült legújabb müveinket, mely kiállás akar lenni ezen terület magyarságértéke mellett. A három könyvnap bármelyikén szeretettel várlak el sátrunkba, és nagyon leköteleznél, ha minél több jó ismerősöd figyelmét irányítanád felénk, hogy megismerkedjenek velünk, törekvéseinkkel és céljainkkal. Őszinte barátsággal köszönt, Esterházy János.” A meghívólevelek eredményeként számos jeles magyar alkotó és közéleti személyiség — köztük például Elóman Bálint kulturális miniszter - kereste fel a szlovákiai magyar irodalom Madách-sátrát, melynek bemutatkozása oly jól sikerült, hogy a szlovákiai magyar írók nevében Pozsonyi Anna külön cikkben köszönte meg Esterházy Jánosnak a szlovákiai magyar irodalmi élet fejlesztésében és budapesti bemutatkozásában vállalt szerepét.1 Témánk tekintetében ez a meghívólevél azért is figyelemre méltó adalék, mert bár Esterházy János közvetlenül nem sorolható a korabeli kisebbségi magyar írók közé, mégis szinte teljes mértékben azonosítja önmagát velük, azaz a „másodszor is kisebbségbe szakadt” szlovákiai magyarság íróival. Ennek bizonyítéka az is, hogy fentebb idézett levelében „legújabb műveinkről”, közös „törekvéseink”-ről, „céljaink”- ról tesz említést. S ez a bemutatkozási forma nem a dolgok valamilyen eufemisztikus szépítéseként került a meghívóba, hanem nagyon is a valóságra épülő, Esterházy világképébe autentikusan illeszkedő önkifejezés volt. Esterházy a „szlovákiai magyar család” saját maga által alkotott eszméjéből kiindulva egységben látta, kezelte és tőle telhetőén politikusként is ekképp szolgálva képviselte a korabeli szlovákiai ma
