Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Bárczi Zsófia: A hollét bizonytalansága. Határ- és identitáskérdések az 1920-1930-as évek szlovenszkói prózájában (tanulmány)
44 Bárczi Zsófia nak az új országban megnövő társadalmi szerepén keresztül mutatkozik meg. Dar- kó is két szempontból, a szlovákság nézőpontját is figyelembe véve írta meg a felvidéki élet új rendjének kialakulását, melyben a nemzeti-nemzetiségi szerepcsere mellett a társadalmi hierarchia átrendeződése volt a legszembetűnőbb. \ Deszkaváros egyik mellékszereplője, Barinkó, a szlovák vasutas fogalmazza meg a legpontosabban ezt a változást: „Ugyan kérlek - mondja Tamásnak -, most más viszonyok következnek. Elég is volt abból, ami eddig volt. A fordulat csak igazságosabbá teheti a helyzetet. A földről van szó, nem másról. A földről, amelyen a város épült, és földről szólva, csak helyeselni lehet a váltógazdaság elvét. Én hozzászámítom a földhöz a rajta élő embereket is. Forgatni kell a földet, az embereket is. Alulról föl és föntről le, így értem a felváltást.”7 Ebben a változásban egymás mellé kerülnek - a szó szorosan vett jelentésében is - az addig egymás számára idegen társadalmi csoportok képviselői, akiknek a változást megelőzően egyedüli közös vonásuk a heterogén felvidéki nyelvi és kulturális térben a magyarságuk volt, ám a határváltozás után az egy nemzethez való tartozás olyannyira hangsúlyossá válik, hogy tökéletesen elfedi a közösség addigi differenciáltságát. Darkó Deszkavárosában egymás mellé kerül a város nagy múltú építészcsaládjának otthon maradt sarja, az egzisztenciáját vesztett kishivatalnok, a leszerelt ezredes és az egyszerű szabó. A felvidéki magyarság életében bekövetkezett, s az önértésébe is szükségszerűen beépülő változás drámai mélységét valószínűleg ez a regény érzékelteti a legmeggyőzőbben. A mü elején a közösségtudat alapja még nem nyelvi vagy nemzetiségi, hanem a társadalmi hovatartozás, a város életében elfoglalt hely, a regény végére azonban a csoporttudat legelemibb meghatározója az egy nemzethez tartozás, s a helyhez való ragaszkodás lesz. A nemzeti összetartozás tudatosítása a többnyelvű (magyar-szlovák-német), szimbolikus névvel ellátott Véghelyen külső befolyásra történik; a városi szlovákság egy olyan diskurzust alakít ki, amelyben az egymástól nagyon különböző társadalmi státusú magyar polgárok a különbségre való tekintet nélkül az „ők” kategóriájába kerülnek, s ekként idegenként definiálódnak. A helyhez való ragaszkodás, a város el nem hagyása azonban minden esetben egyéni döntés, s ez az egyéni döntés, a szülőföldön maradás Darkó regényében nagyobb súllyal esik latba a közösség új önazonosságának létesülésében, mint a nemzeti hovatartozás. A regény szereplői végső soron nem magyarokként, nem is felvidékiekként, hanem véghelyiekként, azaz a Deszkaváros lakóiként mint végújhelyiek definiálják önmagukat. Vagyis Darkó regénye egy olyan új identitást mutat fel, amely elsősorban lokális meghatározottságú. Tamás, a regény főhősének záróbeszédében lényegében tételesen is megfogalmazza ezt: „Hibátlanul érezi ittlevése értelmét, elindúlva annak okától, keresztül bizonytalankodva útjain, egészen a jelenlevő percek kristálytiszta eredményéig. A tűzrakás felé fordúl és beszélni kezd bőségesen. Ünnepi szónok, aki az újfajta élet értelmét magyarázza. Még inkább a tűzvész után felépített község bírája, aki a változás történelmét sorolja elő. - Végujhelynek keresztelem deszkavárosunkat - kiáltja -, ki
