Irodalmi Szemle, 2011

2011/3 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Gál Éva: Kisebbségi ideológiák és magatartásmodellek a határon túli magyar közösségekben I. (tanulmány)

Kisebbségi ideológiák és magatartásmodellek a határon túli magyar közösségekben I.

37

bé váltak volna hangsúlyossá a kisebbségbe került magyarság napi, aktuális gondjai. A múltba menekülve, a hősies helytállást hangoztatva próbáltak kiutat találni a nehéz helyzetből. (Bár hamar, még az 1930-as évek legelején átértékelték a transz- szilvanizmus elméletét.)

A délvidék couleur local a tájat abszolutizálja. Szinte misztikus múzsájává akarja tenni az ottani irodalomnak. Az elmélet megalkotása Szenteleky Kornél nevéhez fűződik, aki a helyi színek teóriáját Taine elmélete nyomán dolgozta ki. Úgy vélte, hogy a délvidéki ember mássága a legjobban a helyi adottságok hatásának lenyomataként ragadható meg. „Bácskának és Bánátnak geopszichológiai arca körülbelül azonos. Az időjárási, a klimatikus és talajviszonyokban nem találni lényeges eltérést. A hosszú nyár mindenesetre magával hozza a forróságok, a nagy kisugárzások hatását az e tájon dolgozó emberre, ami kifejezettebben a forró égöv alatt észlelhető. Nem testi lustaságban nyilvánul meg ez a hatás, hanem a szellemi nehézségben, az elhatározás lassúságában, »megfontolt«-ságában. Ez általában a középeurópai paraszt tulajdonsága, de hatványozottabban fellelhető a mi magyar parasztjainkban. Érdekes azonban, hogy ez a nehéz, maradi, minden kezdeményezéstől tartózkodó lelkiség nemcsak a kisgazdákra illik, hanem a földnélküli zsellérekre, kiskereskedőkre, iparosainkra, sőt sok tekintetben szellemi munkásainkra is. Szinte úgy látszik, hogy a geopszichológiai tényezők erősebbek a társadalmiaknál, a gyenge kulturális tényezőkről nem is beszélve.”7 Ugyanakkor hangsúlyozza: „.. .első az, hogy a sokat emlegetett couleur locale-t nem szabad szó szerint érteni. Nem az a fontos, hogy a történet Bácskában, vagy a Bánátban játszódik le, hogy a környezet színei megjelenjenek az ide vágó táj színeiben. A szellem, amit az író a színeken túl megérez, és amivel az író némi közösséget érez.”8

Ezzel szemben a felvidéki magyarságnak három korszakában három különböző, bár egymáshoz kapcsolódó ideológiája volt. Az első generációt — a világháborút megjártakat és a még idősebbeket - felváltó második nemzedék a passzív ellenállás, múltsiratás helyett, mely az első generáció sajátja, új felfogással jelentkezik. Ők voltak az „újarcú magyarok”. Nevükként Győry Dezső verseskötetének címét választották, mert kifejezte másságukat, programjukat. Ez a második generáció már az új államban nőtt fel, itt tanult, jól beszélte a többségi nyelvet. A kisebbségi helyzet adott volt számára. Nem kellett átélnie azt a traumát, amikor egyik napról a másikra többségi nemzetből kisebbségi nemzetté váltak. Másságukat Szalatnai Rezső három főbb pontban foglalta össze: „Ennek az új nemzedéknek első éles vonása: a generációs öntudat. Második: elszakadás minden illúziótól, a dolgok reális látása. Harmadik: a szocializmus egy körvonalazatlan elképzelése, melyet ők magyarnak, középpolgárság nélkülinek, osztálytalannak tartanak.”9 Ez volt az 1920-as évek ifjúságának sajátos lázadása apáik nemzedékével szemben, a passzív rezisztenciát elutasító cselekvés.

Ezenkívül úgy gondolták, hogy innen, a kisebbségi létből, a végvárból tudnak hatni az anyaországi irodalomra; nem másra törekedtek, mint a kisebbségi lét