Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Gál Éva: Kisebbségi ideológiák és magatartásmodellek a határon túli magyar közösségekben I. (tanulmány)
36 Gál Éva tévesztendő össze az egyformasággal, ez távol állt a korabeli „kultúrmunkásoktól”. Az eszmei, lelki, érzelmi egység hiányzott. Minden olyan próbálkozás, mely egy szervezetbe, egy intézménybe próbálta állítani a szlovenszkói magyar kultúrát, sorra elbukott (a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság, az ún. Masaryk Akadémia, a Magyar írás, a Tátra című lapok, a Szentiváni Kúria). A magasabb érdekek, az egységes magyar nemzetiség, mely közös igényeket támaszthatott volna a többségi nemzettel szemben, mindvégig kudarcba fulladt az alantasabb politikai érdekek miatt. Ennek okai egyrészt: a felvidéki magyarság eleve nem kompakt egységként került az új helyzetbe, hanem heterogén tömegként. A pozsonyi és a kassai polgárság, nem beszélve a prágai és a beregszászi lakosságról, nem találtak közös hangot. Míg Pozsony Bécs és Budapest vonzáskörében élt, addig Kassa a magyar, német, szlovák, ukrán, ruszin vidékek keveredésének gócpontja, viszonylag távol a nagyvárosoktól. A keleti és nyugati országrészeknek más-más mentalitásuk van. „Sok száz kilométer hosszú elnyújtott sáv formájában terült el a magyar határ mentén, csak rátapadt, nyugati széle sohasem tudja, mit csinál a keleti, s egyáltalán a nyugati rész mentálisan sem azonos a keletiével. A nyugatszlo- venszkói magyar, aki erős osztrák behatás alatt állott, nem ismerte a keleti magyart, aki intenzívebb és impulzív életű, de távol áll a nyárspolgáriasan tökéletes kultúrától, amit például a pozsonyi polgár képvisel. Heterogén, fej és központ nélküli magyar massza került át Szlovenszkóra...”4 Másrészt a történelmi múlt a felvidéki magyarságot soha nem kényszerítette önállóságra. „A szlovenszkói magyarság nem perifériakisebbség. A nemzet alaptestének része volt [...] és amikor jött az államfordulat, mint levágott láb, élettelenül maradt a helyén.”5 Ami még ennél is fontosabb, a régióknak más-más a gazdasági hátterük. A nyugati mindig sokkal gazdagabb, fejlettebb volt a keletinél. A nyugati területeken a kultúra hamarabb virágozhatott fel, mint a keleti vidékeken. Megállapíthatjuk, hogy a szlovenszkói magyarság a másik két magyar kisebbségi közösséghez képest (Erdély, Délvidék) hátránnyal indult. Ott ugyanis heterogenitás nem létezett. Délvidék, de főként Erdély történeti egységet alkottak, ami lényeges hivatkozási alap lehetett. „A régi Magyarország nincs többé számunkra, de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transilvánia, vagy bármely nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és van, minthogy volt akkor is, amikor azt hittük mi magunk, mert akartuk hinni, hogy nincs, és csak Magyarország van. Akkor is volt, de most is van, és akárhogy is akarja akármilyen akarat, lesz örökkön örökké. [...] A fundamentum, amire nyugodt lelkiismerettel és bízó lélekkel építhettünk: kétmillió magyar. [...] Velünk, Erdély magyarságával minden időben számolnia kell annak, aki szuverenitását reánk kiterjesztette.”6 Az Erdélyben kiforrott transzszilvanizmusban éppen ez a történelmi hagyomány válik fontossá. A múlt eszméit próbálja továbbvinni: az Erdélyben régóta gyakorolt vallási türelmet, a három nemzet - magyar, szász, román - együttélését, a történelmi Erdély hagyományainak ápolását. A transzszilvanizmus eszméje a múlt felé fordította az írók figyelmét. Mintha kevés
