Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - IRODALMI SZEMLE - Oláh János: Hársak alja; Álmatlanul; Gaia anyánk (versek)
Oláh János versei 27 Nap sebezte éjszakából dől a virradati zápor. Ezer-patak ölü árvíz nyelvén sziszeg a halál-íz. Lélek-delej, úgyis elhagysz, vissza soha semmit se adsz. Hajlatban a bükkös erdő, mint bennem a gyanú, felnő. Hülő hitben, döbbent lázban mit kerestem, nem találtam. Megcsalatva itt maradtam, sebzett főid sajog alattam. Ha ítélhet a sok senki, jobb volna talán elmenni, békén, csendben, hittel, gőggel, kéz a kézben minden őssel. Gaia anyánk Templomtorony hatol a földbe, és Gaia anyánk megtermékenyül. Szerelmesen fölkapja ölbe, s fülébe duruzsol a jeges ür. Szégyenlősen fordulok félre, hogy ne lássam e furcsa, ősi nászt, bűntudattal kényszerítsz térdre Uram, te, ki zajgó lelkembe látsz. Parázna álmok hitszegője, avarban fürdőm, mint a farkasok, tíz ujjal markolok a földbe, kinek tékozló gyermeke vagyok. Ki önmagából mássá vedlett, lehet-e még valaha önmaga, dédelgethet-e bármi tervet, ráismer-e az elárult anya? Homloka hideg kőre koppan, el kell bukjon, ki túl magasra lát, meg kell bélyegezni titokban, torkára kell forrasztani szavát. Hogyha tudom, hogy lesz ítélet, miért kérem külön kegyelmedet, miért nem várom ki a véget, amikor újra egy leszek veled? Anyám, szerelmed űri társa halkal békíti lázas szégyenem, s mert nincs esély bocsánatára, mint tévedt szúnyoggal, végez velem Hölgy
