Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - IRODALMI SZEMLE - Petőcz András: Másnap (regényrészlet)
Másnap 21 A szájukban meg aranyfogak csillognak. Vagyonukat a testükben hordják. Kicsit csodálkozom. Csodálkozom a fekete leplükön. Én is elveszítem lassanként mindazt, ami még megkülönböztet a férfiaktól. Mégis, szokatlan, hogy önként ennyire csúnyává teszik saját magukat. Csúnya, formátlan lesz a testük, mert a jellegzetes, vászonból varrt ruháik nem mutatják meg az alakjukat. Azt, hogy ők tulajdonképpen nők. Hogy tulajdonképpen nőből vannak. Idegenként bámulom az idegeneket. Még akkoriban, amikor Sophie-val laktam, és sétálgattunk a tóparti város elegáns negyedében, Sophie is megjegyzést tett olykor az ilyen típusú öltözködésre. Egyszer, emlékszem, valami olyasmit is mondott, hogy ha valaki így eltakarja az arcát, az rossz mindazoknak, akik körülötte vannak, mert nem lehet tudni, mit is akar az a valaki. Ha nem látod az arcát, akkor nemcsak azt nem tudod megállapítani, hogy valóban nő-e az illető, hanem a szándékait sem tudod kifürkészni. Vagyis nem tudod, hogy mit is akar ö valójában - mondta akkor Sophie. A szekérrel - miután a barátomat, az öregembert felkerestem otthonában, az egykori buszmegállóban - az ezek által a nők által lakott negyed felé megyek. Vagyis olyan idegenek által lakott lakótelep felé, ahol öltözetem, viselkedésem, arcformám nyilvánvalóan kirí az ott lakók átlagából. Kicsit félek, bár nincs féltenivalóm, és nem hiszem, hogy az esetleges idegengyűlöletük - abban az országban, ahol ők is idegenek - ellenem fordul. Abban reménykedem, hogy gyűlölködésük nem fordul ellenem. Idegenek ők is, idegenségemet talán fel sem ismerik, vagy talán majd elnézik nekem, hogy betolakodom a negyedükbe. Amikor a mai délutánon a buszmegállóban meglátogattam az öregembert, kiderült, hogy nagyon rosszul van, segítségre van szüksége. A lába állapota rosszabbodott. És valahogy őt magát is nagyon gyengének, kedvetlennek láttam a mostani találkozásunkkor. Az öregember kért meg arra, hogy keressem meg a lányát. Valami olyasmit mondott, lehet, hogy kórházba kell mennie, és szeretne még beszélni a lányával, mielőtt komolyabb baja lesz. Azt is mondta, lehet, hogy amputálni fogják a lábát. Először ott akartam maradni vele. De könyörgött, hogy menjek el a lányához. És azt is mondta, hogy addig nem lesz semmi baja, ameddig vissza nem térek. Azt mondta, megígéri. Hogy rendben ott találom majd a buszmegállóban. A szekér egy lepusztult lakótelepre ér, tizenöt- és húszemeletes házak mindenütt. Olyan minden, mint egykor, régen, nagyon régen, amikor még egészen kicsi lány voltam, és valami ismeretlen nagyvárosban laktunk az anyámmal, ott, abban az or-
