Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - IRODALMI SZEMLE - Petőcz András: Másnap (regényrészlet)
20 Petőcz András- Aysa, valamikor nekem is olyan sűrű vörös hajam volt, mint neked. Csak, persze, sokkal rövidebb. Volt is belőle bajom elég! De aztán nem mesélt ezzel kapcsolatban semmit. Aznap, amikor a halat hoztam neki, megsimogatta a fejemet. És még nevetett is. Nagyon nevetett, amikor észrevette, hogy a tenyerén finom földszemcsék telepednek meg, ahogy a hajamat simogatja. Ez tetszett neki. Az öregembernek. De ekkor sem kérdezett semmit. Nem kérdezte, hogy mitől is földes a hajam. Hogy mitől vannak örökké földszemcsék a hajszálaim között. Akkoriban minden jó volt. Valahogy úgy igazán megnyugodtam. Utólag nem is értem, de olyan hosszú időnek tűnik ez az egész. Pedig csak néhány nap volt ez a nyugalom. Akkor - amikor rendszeresen találkoztam az öregemberrel — éreztem először és utoljára, hogy úgy igazán van értelme az életemnek. És aztán valahogy minden megváltozik. És minden egyszerre változik meg. Majdhogynem egy nap alatt történik minden. Először volt a kövér, nagydarab, bajszos nő sajnálatos balesete. Aztán még aznap este az öregember rosszulléte. Amikor is megkért, hogy menjek ki a külvárosba, és keressem meg a lányát. Korábban soha egy szóval sem mondta, hogy van neki itt, ebben a városban valahol valami lánya. És ezek után hagyott el a fiatal, barna bőrű férfi is. Még valameddig segített, ez kétségtelen, de ezután a nap után már ő sem volt velem sokáig. Egyszerre csak eltűnt az életemből. A fiatal, barna bőrű férfi segít. Felszállók a szekerére, megyünk végig a városon. Ülök a bakon, figyelem a menekülteket. A sok-sok idegent, aki én is vagyok. A városnak azon a részén, amerre megyünk, egyre több a fekete lepellel letakart nő. Némelyiknek még az arcát sem látni. Többnyire csak az idősebbek azok, akik nem takarják el az arcukat. Ezek az idegenek hangosak, általában csoportokba verődve tárgyalnak valamit, néhol veszekednek. Láttam őket, emlékszem, akkor is, amikor még abban az országban laktam, ahonnan elmenekültem. És ilyen öltözködésű nők voltak azok között is, akik elfoglalták az iskolát. Vagyis a tornatermet. Ahol Amélie is meghalt. Félek, ott fent, a bakon. A szekér csak lassan halad abba az irányba, ahova el kell jutnom. Látom a letakart fejű asszonyokat, ahogy elmegyünk mellettük. Hangosan beszélgetnek, valami ismeretlen nyelven.
